Pesti Srácok

Nagy előnnyel vezetnek a konzervatívok a görögországi választások előzetes eredményei szerint

null

A vasárnapi görögországi parlamenti választáson leadott szavazatok közel kétharmadának összesítése után az Új Demokrácia (ND) nevű konzervatív párt nagy előnnyel vezet a baloldali Sziriza tömörülés előtt - jelentette az AP amerikai hírügynökség vasárnap este.

A leadott szavazatok több mint 60 százalékának összeszámlálása után a Kiriákosz Micotakisz jelenlegi kormányfő által vezetett ND a voksok 41 százalékát szerezheti meg, míg az Alekszisz Ciprasz korábbi miniszterelnök (2015-2019) által vezetett Sziriza a leadott szavazatok alig 20 százalékára számíthat.

A vasárnapi volt az első parlamenti választás a balkáni országban azóta, hogy véget ért a nemzetközi intézmények szigorú felügyelete a görög gazdaság felett. A hitelintézetek mentőövet dobtak Athénnak és finanszírozták a görög gazdaság és állam működését az elmúlt tízéves pénzügyi válság idején.

A most 48 éves Ciprasz a közel egy évtizednyi hosszú válság során négy éven keresztül miniszterelnökként vezette az országot, és ezt követően már nem tudta visszaszerezni korábbi széles társadalmi-politikai támogatottságát.

PestiSracok facebook image

Az új választási törvénynek megfelelően rendezett voksolás várható eredményei alapján az ND szinte biztosan nem fog tudni egyedül kormányt alakítani a 300 fős görög parlamentben.

Micotakisz vagy a többi politikai párt vezetője között keres koalíciós partnert, vagy júliusban előrehozott választások megtartása mellett dönthet más választási szabályok szerint, amely már lehetővé tenné, hogy az ND egyedül is kormányt alakíthasson.

MTI; Fotó: Zinner Erzsébet/MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.