Pesti Srácok

Olaf Scholz kenyai minta alapján állítana elő Németországban geotermikus energiát

null

Németországban sokkal több helyen lehetséges a geotermikus energia előállítása, mint azt sokan gondolják, és "ezeket ki is fogjuk használni" - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár kétnapos kenyai útjának végén a kenyai geotermikus erőműnél tett látogatásán. A fővárostól 120 kilométerre északnyugatra, a Hell's Gate Nemzeti Park szélén található létesítmény a legnagyobb geotermikus erőmű a kontinensen, összteljesítménye 800 megawatt. Kenya Németország egyik legfontosabb kereskedelmi partnere Afrikában, és Berlin már több mint 20 éve támogatja a zöld energiaprojektek megvalósítását ott.

Scholz méltatta, hogy Kenya már 2030-ra csak fenntartható energiaforrásból tervezi fedezni áramfelhasználását. William Ruto kenyai elnök Scholzcal folytatott pénteki tárgyalását követően hálával beszélt a németországi támogatásokról. Mint elmondta, a német technológia és befektetések jelentős mértékben járultak hozzá, hogy a Kenyában előállított áram 92 százaléka megújuló energiaforrásból származik.

Olaf Scholz az erőműnél tett látogatása során a szombaton megkoronázott III. Károly brit király klímavédelem melletti elkötelezettségét is méltatta, hozzátéve: fontosnak tartja, hogy III. Károly "olyasvalaki, aki szorgalmazza a Nagy-Britannia és az Európai Unió közti szoros együttműködést is". A londoni koronázási ceremónián Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök képviselte Németországot.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA pool/Clemens Bilan

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.