Pesti Srácok

Svédországban hivatalos ünneppé tennék a ramadán végét

Svédországban hivatalos ünneppé tennék a ramadán végét

A muszlimokra és a befogadásukra való tekintettel az iszlám ramadán hónapot lezáró muszlim ünnep, az íd al-fitr legyen hivatalos ünnepnap Svédországban – javasolta a svéd baloldali C-tidningen című újság. A javaslat továbbá tartalmazza azt is, hogy a svédek számos hagyományos és keresztény ünnepnaptól, például a mennybemenetel napjától váljanak meg, mert azokat már egyre kevesebben ünneplik. A baloldali média egy másik ötlettel is előrukkolt, miszerint az állam törölje el az összes hagyományos ünnepet, és az extra szabadnapokat ezek után úgy ossza, hogy bármilyen vallási ünnepet megünnepelhessenek az emberek – számolt be a Magyar Nemzet.

A Centrum Párthoz köthető lap azzal érvelt javaslata mellett, hogy Svédországnak teljesen semlegesnek kell lennie minden vallással szemben, függetlenül attól, hogy gyakorlatuk és értékeik mennyire illeszthetők bele a svéd társadalom mindennapjaiba. A cikk szerzője, Elias Rosell arra mutatott rá: ódivatúnak hat, hogy a skandináv országban a keresztény ünnepeket előnyben részesítik. Hozzátette: a végső célnak annak kellene lennie, hogy az ünnepekhez kapcsolódó napokat a gyakorló hívők száma szerint osszák ki a felekezetek között.

Vagyis, hogyha Svédországban több a vallásos muszlim, mint a vallásos keresztény, akkor az iszlámnak több napot kellene kapnia.

A felvetés annak tudatában tűnik különösen érdekesnek, hogy a vallásukat rendszeresen gyakorló személyek döntő többsége továbbra is keresztény Svédországban. Ez azt jelenti, hogy a teljes, mintegy 10,42 milliós népességnek több mint a hatvan százaléka tartozik valamilyen felekezethez, míg a muszlimok aránya nagyjából két százalék körül mozog. Felvetődik továbbá az a kérdés, hogy az ünnepek elosztása során az ateisták, akik a teljes népesség 33 százalékát teszik ki, hogyan lesznek arányosan képviseltetve.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a tömeges illegális bevándorlás következtében nemcsak a skandináv országban, hanem egész Nyugat-Európában nő a muszlimok aránya. Korábban már Németországban is volt szó a ramadán végének ünnepnappá nyilvánításáról. Hosszas egyeztetések után, Berlin 2020-ban – a német szövetségi kormány korábbi belügyminisztere, Thomas de Maizière kezdeményezésére – bejelentette, hogy a keresztény ünnepek mellett a ramadán befejezését is ünnepnapnak nyilvánítják.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/ANP/Robin Utrecht

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?