Pesti Srácok

Több ezer amerikai látogató kereste fel a magyar nagykövetséget Washingtonban

Több ezer amerikai látogató kereste fel a magyar nagykövetséget Washingtonban

Több ezer látogatót fogadott Washingtonban a magyar nagykövetség az Európai Unió nagykövetségeinek hagyományos nyílt napja keretében szombaton. A hagyományos eseményt minden évben a május 9-i Európa-nap közelében szervezik meg az uniós külképviseletek közreműködésével Washingtonban abból a célból, hogy megmutassák az európai országok kultúráját.

Az előzetes összesítések szerint a magyar nagykövetséget mintegy 2,5-3 ezer ember kereste fel, jóval többen, mint az előző években. A külképviselet épületében és kertjében a magyar kultúra különböző elemeivel ismerkedhettek a látogatók, így a többi között népzenével, néptánccal, magyar kutyafajtákkal, magyar ételekkel és italokkal, valamint a gyerekek népszerű magyar rajzfilmeket tudtak nézni, emellett a magyar gazdaságról is szerezhettek ismereteket.

- fogalmazott Takács Szabolcs, Magyarország nagykövete.

PestiSracok facebook image

Hozzátette: az esemény lehetőséget ad rá, hogy Magyarországról minél szélesebb körű ismereteket szerezzenek az amerikaiak, valamint alkalmas arra, hogy megmutatkozzon a különböző nyelvű európai népek kultúrájának az egysége. Magyarország nem hisz abban, hogy létezik olyan: "európai nép".

- jegyezte meg.

A diplomata a közmédiának adott nyilatkozatában megemlítette, hogy a magyar innováció eredményeivel is ismerkedni lehet, de bemutatták a Magyarországon működő német autógyárak modelljeit is azzal az üzenettel az amerikai közönség felé, hogy Magyarország nemcsak a történelemről és hagyományokról szól, hanem nagyon dinamikus gazdaságról, fejlődésről, befektetési lehetőségekről is.

A politikai vitákról Takács Szabolcs azt mondta: ugyanazok a nézetkülönbségek a tengerentúlon is fennállnak az egyes uniós országok között, mint Európában. Kiemelte, hogy Magyarország külképviselete az Egyesült Államokban is ugyanazt az álláspontot hangoztatja például az ukrajnai háborúról, mint Európában.

- mutatott rá a diplomata.

Ezek a viták jelen vannak az Egyesült Államokban is, az Egyesült Államok kormánya más állásponton van ebben az ügyben, mint a magyar kormány, de "nekünk az a dolgunk, hogy a magyar álláspontot minél erősebb érvekkel, minél szélesebb körben, minden lehetséges eszközzel érvényre tudjuk juttatni" - hangsúlyozta Magyarország washingtoni nagykövete.

MTI; Fotó: MTI/EPA/Will Oliver

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.