Pesti Srácok

Ukrajna el akarja árverezni a lefoglalt orosz vagyont

null

Ukrajna még az idén megkezdené a lefoglalt orosz vagyon értékesítését – közölte csütörtökön Rusztem Umerov, az ukrán állami vagyonkezelő alap vezetője.

– mondta Umerov.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki.

– húzta alá Umerov, aki szerint az idén 102 vagyontárgy – a többi között autók és ingatlanok – kerülnek kalapács alá.

– mondta Umerov, bár azt elismerte, hogy ennek pótlása most egy bonyolult folyamat, amelyben különböző kormány- és bűnüldözési szervek is részt vesznek.

– hangsúlyozta az ukrán illetékes, aki szerint jelenleg éppen ezen dolgoznak, az első árveréseket pedig már tavasz végén, vagy nyár elején megtarthatják.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ukrajnai orosz hadművelet nyomán több rendeletben szankciókat vetett ki orosz állampolgárokkal szemben, köztük olyan oligarchák ellen is, akik jelentős vagyonnal rendelkeznek Ukrajnában. A rendeletek egyebek között lehetővé teszik jogi eljárások indítását vagyonelkobzás céljával. Példaként az ukrán állami vagyonkezelő alap munkájára Umerov a Demurinszkij bányászati- és feldolgozóipari céget nevezte meg, a világ vezető – az űr- és repülőipar részére szállító – titántermelőjét. A céget februárban foglalták le az orosz tulajdonostól. A 284 alkalmazottat foglalkoztató vállalat termelését időközben részben helyreállították. Umerov szerint abban reménykednek, hogy még az idén értékesíteni tudják.

Forrás: MTI