Pesti Srácok

Varga Judit: a kormány minden nap azért dolgozik, hogy Európa keresztény legyen

Varga Judit: a kormány minden nap azért dolgozik, hogy Európa keresztény legyen

A magyar kormány minden nap azért dolgozik, hogy Európa keresztény legyen – jelentette ki az igazságügyi miniszter hétfőn, Budapesten. Varga Judit az Európa-nap – Amikor a jövő elkezdődött. Az Európai Unió történetének tanulságai című konferencián szólalt fel, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Tanulmányok Intézete szervezett.

A miniszter Robert Schumannak, az Európai Unió (EU) egyik alapítójának szavaira utalt, amelyek szerint Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Varga Judit úgy vélekedett, hogy ami Magyarországon kipróbálva sikeres, az "nagyüzemi méretben Európában is sikeres lehet", ezért tartanak ki a konzervatív értékek mellett. Azt mondta, hogy számára napi EU-s munkája során meghatározó vezérelv az egység és sokféleség tisztelete.

– emelte ki a miniszter.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Varga Judit azt mondta, hogy átfogó munkaterhet visel majd a teljes közigazgatás.

– tette hozzá. Hangsúlyozta: Magyarország egy olyan unióhoz csatlakozott, amelyben a konszenzus kultúráját tartották a szerződések legfontosabb alapelvének. A miniszter jelezte: a kormány szerint nem lehet mindig engedni a tagállami önállóságból, sok szakpolitikában minden országnak joga van saját eszköztárának megválasztásához. Megjegyezte: a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz. Erre példa a 2015-ös migrációs válság is: amit akkor Magyarország megfogalmazott mint fő elv, kezd fősodratú EU-s hozzáállássá válni. Különleges időszaknak nevezte a közvetlenül a választások után következő uniós elnökséget. Magyarország feladatának egy Európa érdekében felmutatott élhető alternatíva megfogalmazását nevezte Varga Judit. Közölte, hogy már hoznak stratégiai döntéseket az elnökséggel összefüggésben. A tárcavezető arról is beszélt, hogy azok, akik 2004-ben, a magyar EU-csatlakozás idején születtek, már tanulhatnak az NKE falai között.

– jelentette ki.

Deli Gergely, az NKE rektora hangsúlyozta: május 9-én ünneplik az európai békét és egységet. Ezen a napon emlékeznek meg a Schuman-nyilatkozatról, amelyet az EU-hoz vezető út kezdetének tekintenek. Robert Schuman egy olyan együttműködést vázolt fel az európai országok között, amellyel elkerülhető a háborúk kirobbanása. Deli Gergely úgy vélekedett, hogy az Ukrajnában, Magyarország szomszédjában dúló harcok miatt jelenleg közvetlen közelről érezhető a béke fontossága. A rektor közölte, hogy az NKE több mint negyven európai egyetemmel működik együtt. Magyarország közelgő uniós elnöksége szempontjából is kiemelt jelentőségű, hogy a felsőoktatási intézmény több képzése, tudományos tevékenysége is hangsúlyosan kötődik az EU-hoz – fűzte hozzá. Deli Gergely azt mondta, a hétfői konferencia alkalmat biztosít rá, hogy az unió történetéről és működéséről nagy tudással rendelkező előadók segítségével áttekintsék az integráció múltját és jelenét, továbbá tanulságokat vonjanak le a jövőre nézve.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?