Pesti Srácok

Akcióban a klímaaktivisták – Monet-képet akartak tönkretenni a környezet érdekében

null

Vörös festékkel öntötték le a stockholmi Svéd Nemzeti Múzeumban környezetvédelmi aktivisták a Claude Monet egyik festményét védő üveglapot, majd a kép keretéhez ragasztották a tenyerüket. Az akciót később az Återställ Våtmarker (Állítsd vissza a Nedves Övezeteket) nevű szervezet vállalta magára.

A szóban forgó kép a Le Jardin de l'artiste a Giverny (A művész kertje Giverny-ben, 1900), amelyet egy kiállítás keretében mutatták be Stockholmban. A Kert című, több mint háromszáz műalkotást – mások mellett Rembrandt, Watteau, Le Notre, Monet, Renoir és Carl Larsson műveit – bemutató kiállítást átmenetileg bezárták, de a várakozások szerint csütörtökön ismét megnyitják a látogatók előtt.

– tudatta a múzeum közleményében. Hanna Tottmar szóvivő szerint a szakértők várhatóan csütörtökön közölnek több információt.

PestiSracok facebook image

– közölte Per Hedström, a múzeum ügyvezető igazgatója. A szervezet közzétett egy videót, amelyen a két nő, egy ápolónő és egy egészségügyi szakiskolás éppen vörös festékkel önti le a képet védő üveget, miközben kórusban skandálják:

illetve

Forrás: Mandiner; Fotó: Képernyőkép

Ajánljuk még