Pesti Srácok

Csintalan szerint a hülyék országa a miénk

Csintalan szerint a hülyék országa a miénk

A volt MSZP-s politikus, Csintalan Sándor a Kötöttfogás című balliberális műsort vezette fel úgy, hogy a "hülyék országában események vannak". Megnyugtató, hogy ezzel magát is a hülyék közé sorolja, hiszen ő is itt él közöttünk.

– kezdte a Kötöttfogás című műsort Csintalan, majd gyorsan a tárgyra tért. Elmondta, hogy

a mai műsor „isteni” lesz,

PestiSracok facebook image

Csintalan Sándor korábban is lehülyézte már a magyarokat, arról is írtunk, érdemes visszaolvasni.

Forrás: Mandiner

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.