Pesti Srácok

Irán haditengerészeti szövetség létrehozását tervezi a Perzsa-öbölben

Irán haditengerészeti szövetség létrehozását tervezi a Perzsa-öbölben

Irán több Perzsa (Arab)-öböl menti és távolabbi országgal haditengerészeti szövetség létrehozását tervezi - közölte az iráni haditengerészet parancsnoka szombaton helyi médiajelentések szerint.

- jelentette ki Sahram Iráni.

A teheráni bejelentés szerint Irán mellett Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Omán, Irak és India alkotnák a tervezett szövetséget. Nevezett országok még nem erősítették meg részvételüket.

PestiSracok facebook image

- mondta Sahram Iráni, hozzátéve: a térség népeinek kulcsszerepük lesz biztonságuk megvédésében saját erőik révén.

A tervezett szövetség formájáról egyelőre nem közöltek információkat. Az Egyesült Államoknak - Irán ősellenségének - jelentős a haditengerészeti jelenléte a Perzsa-öbölben. Az amerikai 5. flotta hajói bahreini bázisukról rendszeresen járőröznek az öböl vizein, fegyverszállítások után kutatva ellenőrzik a nemzetközi vizeken közlekedő hajókat.

Irán kínai közvetítéssel márciusban rendezte hét éve húzódó konfliktusát az öböl túlpartján fekvő Szaúd-Arábiával, mely a régió stabilitása és a gazdasági kooperáció érdekében egyezett meg addigi térségbeli fő ellenlábasával. Teherán és Rijád közeledése megnehezítette az Irán diplomáciai elszigetelésére irányuló izraeli törekvéseket.

Forrás: MTI, fotó: www.scfr.ir

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?