Pesti Srácok

Joe Biden szerint a közeljövőben létrejöhet találkozója a kínai elnökkel

null

Joe Biden szerint a közeljövőben létrejöhet a találkozó közte és Hszi Csin-ping kínai elnök között - közölte az amerikai elnök csütörtökön, és hisztériának nevezte az amerikai-kínai kapcsolatok körüli vitát.

Az elnök a Fehér Házban az indiai miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón azzal kapcsolatban, hogy a kínai elnököt kedden diktátornak nevezte, azt mondta: nem fogja megváltoztatni szavait. Kijelentette, hogy szerinte szavai nem okoznak károkat a két ország közötti kapcsolatok helyreállítását célzó törekvésekben.

Antony Blinken külügyminiszter hét elején zárult pekingi látogatását nagyszerűnek nevezte az elnök. Csütörtökön Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter Párizsban beszélt arról, hogy az elnök megjegyzése ellenére is mindketten kritikusan fontosnak tartják az amerikai-kínai párbeszéd fenntartását valamint a félreértelmezések eloszlatását, és az együttműködést ott, ahol az lehetséges.

Kína hivatalosan tiltakozott csütörtökön Egyesült Államokban dolgozó nagykövete útján a Fehér Háznál és az amerikai külügyminisztériumnál Joe Biden megjegyzése miatt.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.