Pesti Srácok

Kilökték az RMDSZ-t az új román kormányból

null

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) várhatóan nem vesz részt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) által megalakítandó új bukaresti kormányban - jelentette be kedd este Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök az államfővel folytatott kormányalakítási egyeztetést, majd az eddigi koalíciós partnerekkel megtartott keddi tárgyalásokat követően a parlamentben újságíróknak azt mondta:

A két román pártnak az RMDSZ szavazatai nélkül is megvan a parlamenti többsége.

PestiSracok facebook image

Kelemen Hunor a magyar közmédiának kifejtette: mindenki elismeri, hogy a minisztériumok élén az RMDSZ tisztségviselői szakszerű, nagyon komoly, felelősségteljes, eredményes munkát végeztek, tehát egyetlen érv sincs, miért kellene ezeket a minisztériumokat feladniuk, amikor a miniszterelnök-cseréről szóló eredeti megállapodás az RMDSZ-t nem érintette volna. Amikor azzal szembesültek, hogy hol a (Cseke Attila vezette) fejlesztési minisztériumot, hol a (Tánczos Barna által irányított) környezetvédelmi minisztériumot kérik a román pártok, hol mindkettőt, akkor kompromisszumokat javasoltak, de azokat sem fogadták el - idézte fel a tárgyalások menetét Kelemen Hunor.

-fogalmazott az RMDSZ elnöke. Hozzátette: amíg a kormányalakítással megbízott Marcel Ciolacu miniszterelnök-jelölt nem terjeszti a parlament elé a kormány névsorát, addig elvileg változhat a helyzet, de most már nem igazán lát esélyt arra, hogy közösen folytassák a kormányzást. Arra a kérdésre, hogy miként fog a 2024-es választási év közeledtével az RMDSZ ellenzékben politizálni, Kelemen Hunor azt mondta, hogy erre még nem tud kimerítő választ adni.

-zárta nyilatkozatát az RMDSZ elnöke.

Kedden a korábbi terveknek megfelelően Marcel Ciolacut, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét bízta meg kormányalakítással kedden Klaus Iohannis román államfő. A miniszterelnök-jelöltnek elvileg tíz napja van arra, hogy az új kormány összetétele és programja számára bizalmi szavazást kérjen a parlamenttől, de azt mondta: reményei szerint az általa vezetett kabinet már csütörtökön leteheti a hivatali esküt.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.