Pesti Srácok

Lubics Szilvia ultramaratonista volt a Sándor-palota programsorozatának vendége

null

Lubics Szilvia ultramaratonista volt szerdán a Sándor-palota SP Talks elnevezésű programjának vendége, akivel Novák Katalin köztársasági elnök beszélgetett.

A köztársasági elnök a beszélgetésben Lubics Szilvia emberfeletti és rendkívüli teljesítményére hívta fel a figyelmet, amely véleménye szerint sokakat motiválhat. Azt mondta, nagyon ösztönző, hogy Lubics Szilvia nemcsak kivételes sportember, hanem kivételes ember is. Lubics Szilvia ultramaratonista, az Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese. A beszélgetés során elhangzott: civilben fogorvos, három gyermek édesanyja. Novák Katalin egyebek mellett arról kérdezte a sportolót, hogy mi motiválta a legelső futásában, melyek voltak a sivatagi és antarktiszi futásának legnagyobb nehézségei, mi ösztönzi elindulásra a különböző versenyeken.

Lubics Szilvia felidézte, hogy 2003-ban kezdett el futni: első alkalommal 4 kilométert tett meg, és ezt egyre nagyobb távok követték. Kiemelte, hogy a futásban gyorsan lehet fejlődni, de "ne legyenek nagy elvárásaink magunkkal szemben", csak szép lassan neki kell indulni. Hozzátette: ritkán motiválta az, hogy dobogón álljon; a lényeg mindig az volt számára, hogy végigcsinálja a távot, az embernek mindig saját magához kell viszonyítania. A tavalyi antarktiszi futását felidézve azt mondta, hogy nagyon fárasztó és nehéz volt, de vannak új céljai, egyre több versenyre vágyik elmenni. Úgy fogalmazott: alap az, hogy egy versenyben legyen valami félelmetes, mert ez arra ösztönzi, hogy pluszenergiákat tegyen bele, ez ad emocionális töltetet. A sivatagi futásban is sok kihívást látott – közölte.

Arról is szólt, hogy mindig szerelmes abba a versenybe, amelyre készül; ez a szerelem sarkallja arra, hogy alaposan készüljön fejben és fizikálisan is. Jövőbeli céljai között egy novemberi jordániai sivatagi futást is említett. Lubics Szilvia kitért arra is, hogy alkalmaz mentális technikákat, ilyen például a fókuszálás gyakorlása vagy önmaga biztatása sport közben.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá.

Novák Katalin a beszélgetésben felidézte azt is, hogy Lubics Szilviának 2017-ben jelent meg férjével közösen írt Másfél nap az élet című könyve, majd 2020-ban második műve A homokdűnén túl címmel.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.