Pesti Srácok

Svédország NATO-tagságát sürgette a szövetség főtitkára

null

Svédország mihamarabbi felvételét sürgette a NATO-ba az észak-atlanti szövetség főtitkára, Jens Stoltenberg csütörtökön, Oslóban, a NATO-tagországok külügyminiszteri találkozóján. Tobias Billström svéd külügyminiszter pedig arról beszélt, hogy Svédország teljesítette a NATO-csatlakozással kapcsolatban tett minden vállalását, és ideje, hogy Törökország és Magyarország is ratifikálja az ország felvételét a katonai szövetségbe.

Jens Stoltenberg elmondta: az ügyben a hét elején Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel is egyeztetett, és nemsokára Ankarába is ellátogat. Hozzátette: Stockholm csatlakozása az összes NATO-tagország érdeke, és rámutatott arra, hogy a svéd kormány új terrorizmus-ellenes törvényei azt bizonyítják, Svédország fokozza a terrorizmus elleni harcot.

Ankara többször sürgette a svéd kormányt, lépjen fel határozottabban a terrorizmus ellen, és azt veti Stockholm szemére, hogy a Törökország, az Egyesült Államok és az Európai Unió által terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjainak ad menedéket. Stockholm – szakítva több évtizedes semlegességével – Helsinkivel együtt tavaly májusban, nem sokkal Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának megindulása után kérelmezte felvételét a NATO-ba, ám míg Finnország idén április 4-én csatlakozhatott az észak-atlanti szövetséghez, Svédország felvétele még várat magára.

A kétnapos megbeszélés előtt a házigazda Norvégia külügyminisztere, Anniken Huitfeldt szintén leszögezte: Svédországnak mihamarabb, még a NATO júliusi, Vilniusba tervezett csúcstalálkozója előtt az észak-atlanti szövetség tagjává kell válnia.

PestiSracok facebook image

Tobias Billström svéd külügyminiszter aláhúzta: Svédország teljesítette a NATO-csatlakozással kapcsolatban tett minden vállalását, és ideje, hogy Törökország és Magyarország is ratifikálja az ország felvételét a katonai szövetségbe. A politikus úgy fogalmazott, hogy a NATO-csatlakozás nem sprinttáv, hanem maratoni futás, és már látszik a cél.

Észtország külügyminisztere, Margus Tsahkna a csütörtöki megbeszélések előtt arról beszélt, hogy Svédország minden feltételt teljesített, készen áll a NATO-tagságra, és nincs oka annak, hogy ne lehessen a szövetség tagja.

A litván diplomácia vezetője, Gabrielius Landsbergis reményét fejezte ki, hogy a nyári vilniusi NATO-csúcson felhúzhatják a svéd lobogót a többi tagállam zászlaja mellé.

Jens Stoltenberg az ugyancsak NATO-tagságért folyamodó Ukrajnára kitérve elmondta: a NATO összes szövetségese egyetért Ukrajna NATO-tagságát illetően, hangsúlyozva, hogy Moszkvának nincs beleszólása a NATO-bővítésbe. Hozzátette: olyan keretrendszerre van szükség, amely garanciákat nyújt a kelet-európai ország biztonságára nézve.

A főtitkár álláspontjához csatlakozott Margus Tsahkna és Gabrielius Landsbergis is. Míg az észt külügyminiszter leszögezte, hogy Ukrajnának világos utat kell mutatni a NATO-tagság felé, litván kollégája szintén azt hangoztatta: eljött az idő, hogy a NATO-tagországok valódi megoldásokat dolgozzanak ki, miként válhat Ukrajna a szövetség tagjává.

Catherine Colonna francia külügyminiszter Stoltenberghez hasonlóan az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák fontosságát hangsúlyozta.

Annalena Baerbock német külügyminiszter a maga részéről leszögezte: bár a szövetség a nyitott ajtók politikáját vallja, nem fogadhat soraiba olyan országot, amely éppen háborúban áll.

Spanyol kollégájuk, José Manuel Albares felhívta a figyelmet, hogy a NATO-nak mindenképpen "erős politikai üzenetet" kell Kijevnek küldenie a támogatásról a csatlakozási kérelmet illetően.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.