Pesti Srácok

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a V4 összetart

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a V4 összetart

A V4 összetart, a visegrádi országok (V4 - Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) csoportjának egyik alapelve, hogy szorosan, szövetségben segítik egymást - jelentette ki a honvédelmi miniszter a visegrádi négyek védelmi minisztereinek találkozóján a Magas-Tátrában. A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében idézte Szalay-Bobrovniczky Kristófot, aki szerint ennek kiváló példája a V4-es védelmi miniszterek találkozóján aláírt légtérrendészeti megállapodás, amelynek értelmében 2024 végéig Magyarország Csehországgal és Lengyelországgal együtt látja el Szlovákia légterének védelmét. A magyar légierő Gripenjei így újabb megtisztelő és felelősségteljes feladatot vállaltak - mondta a tárcavezető. Hozzátette:

A miniszter szerint a régió szomszédságában több mint egy éve tartó háború hatásai a térségben csapódnak le leginkább, ez pedig "még szükségesebbé teszi a négy ország együttműködését". Ebben Németország is fontos partner, ezért a megbeszélések első napján a német védelmi minisztérium parlamenti államtitkárával együtt tekintették át a legfontosabb védelmi témákat.

Idézték a tárcavezetőt, aki szerint a jelenlegi helyzetben a visegrádi országok kiemelt közös érdeke védelmi képességeik megerősítése. Hozzáfűzte: a V4-országok között folyamatos a szakmai egyeztetés a NATO keleti szárnyának megerősítésével kapcsolatban, amelyben mind a négy V4-tagállam fontos szerepet játszik. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

A tárca közlése szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf kitért arra is, hogy a találkozón megvitatták az ukrajnai háborúnak a regionális biztonsági helyzetre gyakorolt hatásait, valamint a V4-országok lehetőségeit Ukrajna támogatására. A miniszter kiemelte: Magyarország továbbra is minden tőle telhetőt megtesz a háború miatti humanitárius válság enyhítéséért, ugyanakkor Magyarország, a NATO és az EU is a béke mielőbbi megteremtésében érdekelt. Hozzátette: Magyarország továbbra sem szállít halált okozó fegyvert Ukrajnának.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta azt is, hogy bár a háború lezárásához vezető utat máshogy látják, "a pragmatikus szakpolitikai kérdésekben továbbra is a párbeszéd és az együttműködés fémjelzi a visegrádi négyek kapcsolatát". A V4 elnökségét július 1-jétől Csehország veszi át.

Forrás és kép: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?