Pesti Srácok

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország biztonságának az erős nemzeti haderő és egy erős NATO a garanciája

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország biztonságának az erős nemzeti haderő és egy erős NATO a garanciája

Magyarország biztonságának az erős nemzeti haderő és egy erős NATO a garanciája - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf a NATO védelmi miniszterek pénteki brüsszeli találkozóját követően az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában. A magyar tárcavezető elmondta: a brüsszeli találkozó legfontosabb célja az utolsó simítás volt az észak-atlanti szervezet új stratégiájának előkészítésében a júliusi vilniusi csúcstalálkozó előtt. Emlékeztetett: egy évvel ezelőtt Madridban döntés született a NATO keleti szárnyának megerősítéséről, és új időszámítás kezdődött az elrettentés és a kollektív védelem terén is. Magyarország e tekintetben jól teljesített, a területén létrejött többnemzetiségű harccsoport, és a Székesfehérvárra telepített többnemzetiségű hadosztály-parancsnokság is jelzi az ország elkötelezettségét a szövetség mellett - húzta alá.

- emelte ki a honvédelmi miniszter, aki példaként a transzatlanti és európai védelmi ipari bázis megerősítésére tett erőfeszítéseket említette, amelyek összhangban állnak a magyar védelmi ipar megszilárdítását célzó kormányzati szándékkal.

A keleti szárny megerősítése mellett azonban a délről és más irányokból érkező fenyegetéseket sem szabad figyelmen kívül hagyni - mutatott rá. Magyarországnak az ukrajnai háború szomszédságában lévő országként és a balkáni migrációs útvonalon a déli határait érő fenyegetés miatt kell védenie magát amellett, hogy elkötelezett NATO-szövetségesként részt vesz a közös védelmi feladatok ellátásában - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (második sor, j2), valamint Boris Pistorius német védelmi miniszter (második sor, b), Jens Stoltenberg NATO-fõtitkár, Lloyd Austin amerikai, Ben Wallace brit és Yasar Güler török védelmi miniszter (elsõ sor, b-j) a NATO védelmi minisztereinek találkozóján a szervezet brüsszeli székházában az esemény második napján, 2023. június 16-án.
Fotó: MTI

Szalay-Bobrovniczky Kristóf Ukrajnával kapcsolatban leszögezte: Magyarország álláspontja változatlan, továbbra sem küld halált okozó eszközöket Ukrajnába. Kiáll az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások mellett, és történelme legnagyobb humanitárius akciója keretében segíti Ukrajnát és a háború elől menekülőket. A háborút illetően hozzátette: sajnos továbbra sem zárható ki semmilyen forgatókönyv, ezért az eszkaláció veszélyének csökkentésére kell törekedni.

- fogalmazott.

A NATO és Ukrajna jövőbeni kapcsolatait illetően Magyarország továbbra is támogatja a NATO nyitott ajtók politikáját, egy háborúban álló ország esetében azonban a csatlakozás napirendre kerülése nem lehetséges - hangoztatta. A miniszter végezetül hozzátette: ez alkalommal is kérte Ukrajnát, hogy tegyen eleget a tagsághoz tett vállalásainak, különös tekintettel a nemzeti kisebbségek jogaira.

Forrás és kép: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.