Pesti Srácok

Szijjártó Péter: új kompjárat köti össze Magyarországot és Szlovákiát

null

Átadták az új kompjáratot a magyarországi Neszmély és a szlovákiai Dunaradvány között, ami kiválóan példázza a jószomszédi kapcsolatokat és a remek határ menti együttműködést – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a helyszínen.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az avatóünnepségen stratégiai jelentőségű kormányzati feladatnak nevezte a minél több határátkelő nyitását, kiemelve, hogy 2010-ben huszonkét átkelőpont volt a két ország között, ami mára harminchatra nőtt Orbán Viktor magyar és Robert Fico korábbi szlovák miniszterelnök megállapodása nyomán.

– húzta alá.

PestiSracok facebook image

– közölte.

– folytatta.

– jelentette ki.

– mondta. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a mintegy 2,2 milliárd forintos, európai uniós társfinanszírozással megvalósult beruházással üzembe állított hajó 80 embert vagy 40 főt és nyolc gépjárművet szállíthat.

– tájékoztatott. Úgy vélekedett, hogy az új kapcsolat jól mutatja a remek határ menti együttműködést, az EU-s források hatékony felhasználását.

– hangsúlyozta. A miniszter aláhúzta, hogy a tengerparttal nem rendelkező Magyarország számára stratégiai kérdés az elegendő számú határátkelési pont megléte a szomszédos államokkal.

– mutatott rá. Elmondta: mára Szlovákia vált Magyarország legnagyobb kereskedelmi partnerévé, a kétoldalú forgalom tavaly 17 milliárd euróval óriási rekordot döntött, és a szomszédos ország a magyar vállalatok beruházásainak negyedik legfontosabb célpontja. Méltatta a magyar–szlovák kapcsolat javulását is.

– tudatta.

– szögezte le. Szijjártó Péter felidézte, hogy gyermekkorából jól tudja, hogy a határ mentén élni speciális élethelyzet, amelynek milyenségét az dönti el, hogy a határ inkább elválasztja vagy összeköti az embereket.

– jelentette ki.

– tette hozzá.

Forrás: MTI, Facebook; Fotó: Facebook

Ajánljuk még