Pesti Srácok

Szijjártó: Teljesen másképp látjuk a háborút, mint egyes szövetségeseink (videó)

Elstartolt az MCC Budapest Peace Forum, ahol neves szónokok állnak ki a béke fontossága mellett. A rendezvényen Magyarország külgazdasági és külügyminisztere is mondott beszédet. Szijjártó Péter arról beszélt, hogy manapság Európában békéről beszélni bátorság nélkül nem megy, néhány országban pedig egyenesen lehetetlen nagy nyilvánosság előtt így tenni.

– mondta Szijjártó Péter. 79 éve indultak meg a szövetségesek normandiai offenzívája – emlékeztetett a tárcavezető –, a partraszállásnak döntő szerepe volt a világháborút követő világrend kialakulásának szempontjából. Elmondta, hogy 79 esztendővel a partraszállás után újra háború van Európában, amely ugyan regionális háború, de hatásai globálisak. Mint mondta, az eszkaláció veszélye olyan súlyos, hogy ma már a fő kérdés, hogy a háború globális lesz-e, vagy sikerül megtartani abban a helyzetben, hogy „csak” a hatásai globálisak.

PestiSracok facebook image

– szögezte le Szijjártó. Az európai emberek nem háborúznak, de az más kérdés, hogy vannak európai politikai vezetők, akik egyre súlyosabb háborús pszichózisban szenvednek.

– mondta a miniszter.

– tette fel a kérdést. Szijjártó két súlyos hibát emelt ki: először is azt, hogy az EU belelovallta magát a szankciós hisztériába, másrészt pedig hagyta, hogy az USA beleprovokáljon minket egy olyan versenybe, amely arról szól, hogy ki segít többet Ukrajnának.

– mondta a tárcavezető.

– fejtette ki.

– kérdezte Szijjártó Péter. A külügyminiszter a médiáról is beszélt, azt mondta ezzel kapcsolatban:

A magyar érdek pedig az Szijjártó Péter szerint, hogy béke legyen minél előbb, mert csak a béke jelent biztonságot Magyarországnak.

Forrás: Mandiner; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.