Pesti Srácok

Váratlanul Ukrajnába látogatott Mike Pence volt amerikai alelnök

Váratlanul Ukrajnába látogatott Mike Pence volt amerikai alelnök

Előre be nem jelentett látogatást tett Kijevben Mike Pence volt amerikai alelnök csütörtökön, akit fogadott Volodimir Zelenszkij ukrán államfő is – ezt maga Pence közölte az NBC News amerikai hírtelevíziónak adott interjúban.

A korábbi alelnök is versenybe száll azért, hogy a republikánus párt jelöltjeként elindulhasson a jövő évi amerikai elnökválasztáson. Június elején indította el az elnökjelöltségért folytatott kampányát, és az ukrán fővárosban adott interjúban kiemelte: kijevi látogatása "megacélozta eltökéltségét, hogy hozzájáruljon a határozott amerikai támogatás sürgetéséhez ukrajnai barátaink és szövetségeseink részére".

– hangoztatta Pence. A CNN hírtelevízió jelentése szerint a volt alelnök látogatást tett a Kijev melletti Bucsában, Irpinyben és Moscsunban is, hogy személyesen lássa az orosz tüzérségi támadások nyomait.

PestiSracok facebook image

– mondta Pence, hozzátéve, hogy "a szabad világ nem fogja eltűrni" Oroszország behatolását.

Pence az első a republikánus párti elnökjelöltségért induló politikusok között, aki találkozott Zelenszkijjel a kampány során.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.