Pesti Srácok

Várhelyi Olivér: Ukrajna uniós csatlakozásához a háborúnak be kell fejeződnie

null

Ukrajna sokat tett az európai uniós tagsághoz szükséges feltételek teljesítése terén, minden kritérium megvalósításához azonban még sok munka van hátra, és az Oroszország indította háborúnak be kell fejeződnie - jelentette ki Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős tagja stockholmi beszédében. Elmondta, Ukrajna a meghatározott hét prioritásból eddig kettőt teljesített.

Az EU-tagországok európai ügyekért felelős minisztereinek csütörtöki kihelyezett ülését követően nyilatkozva Várhelyi Olivér mindenekelőtt emlékeztetett: az Európai Tanács egy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy "európai perspektívát" kínál Ukrajnának, Moldovának és Georgiának. Az uniós tagállamok vezetői arról határoztak, hogy Ukrajnának és Moldovának tagjelölti státuszt biztosítanak, Georgia esetében pedig akkor készek megadni a tagjelölti jogállást, amint az ahhoz szükséges feltételek teljesülnek. A magyar uniós biztos Ukrajnával kapcsolatban elmondta: az ország a meghatározott hét prioritásból már kettőt teljesített. Kijev sikeresen foglalkozott az igazságügy reformjával, valamint új, kulcsfontosságú médiajogszabályokat fogadott el, teljes összhangban az uniós audiovizuális médiaszolgáltatási irányelvvel. Közölte: a többi prioritás végrehajtása is megkezdődött, Ukrajna egyebek mellett előrehaladást ért el az alkotmánybíróság reformja terén.

-mondta. Kijelentette azt is, hogy Ukrajna némi előrelépést ért el a fennmaradó négy prioritás tekintetében, nevezetesen a korrupció és a pénzmosás elleni küzdelemben, az oligarchák felszámolásában és a nemzeti kisebbségek jogainak szavatolása terén. Ez utóbbival kapcsolatban Várhelyi Olivér kiemelte: Ukrajnának foglalkoznia kell a Velencei Bizottság nemzeti kisebbségeiről (közösségeiről) szóló ukrán törvényről június 13-án közzétett véleményében megfogalmazott, különösen a kisebbségi nyelvek használatával kapcsolatos ajánlásaival.

PestiSracok facebook image

-közölte. Kiemelte: a háború akadályt jelent Ukrajna számára a reformok végrehajtásában. Az uniós biztos reményét fejezte ki, hogy a háború befejezésével a csatlakozási folyamat felgyorsulhat.

-tette hozzá.

Moldova esetében elmondta, hogy az ország kilenc prioritás közül hármat teljesített eddig. Sikeresen foglalkozott az igazságszolgáltatási reformmal, a választási törvény reformjával kapcsolatban azonosított hiányosságokkal, a civil társadalom bevonásával a döntéshozatali folyamatokba, valamint az emberi jogok védelmének megerősítésével. Az uniós biztos szerint Moldova jól halad az igazságügyi reformot, az oligarchák felszámolását és az államháztartási gazdálkodás reformját érintő prioritások megvalósításával is. Szavai szerint a munka nagy részének a korrupció, a szervezett bűnözés és a pénzmosás elleni küzdelemre, valamint a közigazgatási reformokra kell összpontosítani. Várhelyi Olivér Georgiával kapcsolatban elmondta: a tagjelölti státusz megadásának feltételéül az unió 12 prioritást határozott meg, amelyek közül három - a nemek közötti egyenlőség biztosítását és a nők elleni erőszak elleni küzdelem megerősítését, az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítéleteinek végrehajtását, valamint az ombudsman kinevezésének átláthatóságát biztosító jogszabályok meghozatalával - már teljesült. A magyar biztos végezetül reményét fejezte ki, hogy a beszámoló pozitívan segíti és a folyamat folytatására sarkallja az érintett országokat a megkövetelt feltételek teljesítéséhez szükséges lépések végrehajtásában.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.