Pesti Srácok

A migrációról és Ukrajna támogatásáról is tárgyalt Joe Biden és Giorgia Meloni

A migrációról és Ukrajna támogatásáról is tárgyalt Joe Biden és Giorgia Meloni

Elismerését fejezte ki az Ukrajnának nyújtott olasz támogatásért Joe Biden elnök, amikor csütörtökön a Fehér Házban fogadta Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt, aki tavalyi hivatalba lépése óta első alkalommal látogatott az Egyesült Államokba.

Joe Biden a kétoldalú találkozó előtt köszönetet mondott az olasz embereknek, hogy kormányuk mögött állnak Ukrajna támogatásában. A két vezető találkozóról kiadott közös nyilatkozatában megerősítette elkötelezettségét Ukrajna további politikai, katonai, gazdasági és humanitárius támogatása mellett. Giorgia Meloni a találkozó előtt kijelentette, hogy Ukrajna támogatása a nemzetközi jog védelme melletti kiállás, és úgy vélekedett, hogy Ukrajna önvédelme nem jelent közelebb sodródást egy világháborúhoz.

Az amerikai elnök és az olasz kormányfő találkozóján tárgyalt a kétoldalú kereskedelem bővítésnek lehetőségéről, ami tavaly elérte a 117 milliárd dollárt. Joe Biden a kétoldalú kapcsolatok szélesítésének területei közé sorolta az űrkutatási együttműködést, valamint a fejlődő országok támogatásának erősítését.

Giorgia Meloni arról beszél, hogy a két ország közös érdeke a globális kereskedelem bővítése, de úgy, hogy az ne csak szabad, de méltányos is legyen. Megállapította, hogy a szabályok nélküli szabad kereskedelem "megmutatta korlátait". Az afrikai országokkal fenntartott kapcsolatokat illetően Giorgia Meloni olyan új megközelítést szorgalmazott, amely az egyenrangúságra épül, és fontosnak mondta az illegális migráció elleni harcot. Az amerikai-olasz csúcstalálkozó után kiadott közlemény szerint a tárgyalás témái között szerepelt a klímaváltozás elleni fellépés, a kiberbiztonság erősítése, valamint a kétoldalú oktatási és tudományos együttműködés is.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: MTI/AP/Evan Vucci)

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.