Pesti Srácok

Elfogadhatatlannak tartja a Pénzügyminisztérium az Európai Bizottság 100 milliárd eurós többletigényét

null

A magyar kormány számára aggályos, hogy Ukrajna újabb, 50 milliárd eurós támogatást kapjon a következő négy évben addig, amíg nem tudni, hogyan használta fel az eddigi 70 milliárdot – hangsúlyozta Tóth Tibor államtitkár (képünkön) az uniós pénzügyminiszterek tanácskozásán (ECOFIN) Brüsszelben a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint.

A makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár szerint nem elfogadható az sem, hogy az "Európai Bizottság által felvett hitelek kamataira úgy fizessünk újabb hozzájárulást, hogy Magyarország ebből a hitelből még mindig nem kapta meg a neki jogosan járó uniós forrásokat". Az államtitkár emlékeztetett: az uniós költségvetés hétéves időszakának felénél a bizottság módosításokat javasolt, azonban a magyar kormánynak számos aggálya van ezekkel kapcsolatban. A 100 milliárd eurós módosítási csomagban szerepel az úgynevezett Ukrajna Eszköz létrehozása is, amelynek keretein belül 2024 és 2027 között az Európai Unió 50 milliárd euróval segítené Kijevet. Ukrajna támogatását illetően többek között kérdéses, hogy az eddig folyósított és jövőbeli támogatási összeg elköltésének ellenőrzése hogyan történik - részletezte Tóth Tibor. Hozzátette: az Európai Bizottság azt sem támasztotta alá, hogy a következő évekre egyáltalán elegendő lesz-e az 50 milliárd euró.

– emelte ki az államtitkár. Mint mondta, Ukrajnának EU-tagjelöltként biztosítania kell a nemzeti kisebbségeket megillető jogokat, ez a javaslat szerint feltétele annak, hogy Kijev megkapja a pénzt. Amíg ez a feltétel nem teljesül, Magyarország, amelynek kiemelten fontos a határon túli magyarok védelme, nem tudja támogatni az EB javaslatát. Az államtitkár kitért arra is, hogy" az Európai Bizottság egy olyan hiteltörlesztéshez kér a kamatok növekedése miatt pluszpénzt Magyarországtól, amelyből a nekünk járó támogatást eddig nem kaptuk meg". Kiemelte: mindezzel párhuzamosan nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy 2015. óta a határvédelmi kiadások már bőven meghaladják a 650 milliárd forintot, azonban Brüsszel ennek alig több mint 1 százalékát térítette meg.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bús Csaba

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.