Pesti Srácok

Filmekbe illő üldözés folyt a belvárosi ház tetején

Filmekbe illő üldözés folyt a belvárosi ház tetején

Budapesten bujkáló körözött külföldieket fogtak el 2023. július 6-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a KR Bevetést Támogató Osztály (KR BTO) egységeivel közösen az Egyesült Államok igazságügyi szervei által átadott információk alapján.

Az amerikai nyomozószervektől kapott információk szerint feltételezni lehetett, hogy a két férfi közösen bujkál Budapesten. Pontos tartózkodási helyüket az NNI nyomozói azonosították és július 6-án ütöttek rajtuk a Podmaniczky utcai lakásban. A kábítószer-kereskedelem miatt körözött férfi elfogása elől a társasház tetejére mászva próbált egérutat nyerni a rendőrök elől. Menekülése nem tartott sokáig, a rendőrök a tetőn utolérték és elfogták - számolt be a Készenléti Rendőrség.

A lakások átkutatása során kábítószergyanús anyagokat találtak, amiért szintén felelősségre vonás várható.

Forrás: police.hu
PestiSracok facebook image

Mindkét férfival szemben az USA-ban bocsátottak ki nemzetközi elfogatóparancsot, egyiküket gazdasági, a másikat pedig kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények elkövetése miatt körözték. A gazdasági bűncselekmények miatt körözött 32 éves, ausztrál-indiai kettős állampolgár Milesh T.-t az Egyesült Államokban jogerősen 3 év 1 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték. A kábítószer-kereskedelem miatt körözött 25 éves, amerikai állampolgár Michael Andrew D. V.-t a rendkívül veszélyes és halálos fentanillal kapcsolatos bűncselekmények miatt keresték, a vele szemben kiszabható maximális büntetés az életfogytig tartó szabadságvesztés.

Mindkét férfit őrizetbe vették, kiadatásukról a későbbiekben döntenek.

Forrás: police.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.