Pesti Srácok

Franciaország iszlamista kötődésű állampolgárokat szállított haza Szíriából

Franciaország iszlamista kötődésű állampolgárokat szállított haza Szíriából

Franciaország hazaszállította 35 állampolgárát az északkelet-szíriai Al-Hol menekülttáborból, ahol az Iszlám Állam terrorszervezet tagjaihoz köthető emberek – özvegyek, feleségek, gyerekek – élnek – közölte kedden a francia terrorizmusellenes ügyészség.

Az Al-Hol táborban mintegy 51 ezer ember él. Az ott lakók csaknem fele iraki, de jelentős számban vannak a Közel-Keleten kívülről származó közösségek is. A táborban elkülönítve él mintegy 8 ezer olyan különböző nemzetiségű nő és kiskorú, akiket az Iszlám Állam legelkötelezettebb támogatói közt tartanak számon. Az Iszlám Államhoz Európából francia állampolgárok csatlakoztak a legnagyobb számban még abban az időben, amikor a szélsőséges szervezet kiterjedt területeket ellenőrzött. A terrorcsoport visszaszorítása után, 2019 óta Franciaország több hullámban szállította haza azokat a nőket és gyerekeket, akik valamilyen módon az Iszlám Államhoz kötődtek. A terrorizmusellenes ügyészség tájékoztatása szerint a most hazaszállított 35 francia között van 10 felnőtt nő és 25 kiskorú. A felnőtteket és a kiskorúak közül egy 17 éves lányt érkezésük után azonnal bírói kihallgatásra visznek. A gyerekeket állami gondozásba veszik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Sebastien Nogier

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.