Pesti Srácok

A görög miniszterelnök szerint az országa háborút vív az erdőtüzek ellen

null

Görögország háborúban áll az országszerte pusztító erdőtüzekkel és további három nehéz nap vár rá – jelentette ki hétfőn Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök az athéni parlamentben. Ugyancsak hétfőn a hatóságok az ország összesen 64 régiójában oltják a tüzeket. Egyiptom, Románia és Törökország is tűzoltókat küldött a térségbe.

Micotákisz vasárnap Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével is egyeztetett az erdőtüzekről. A megbeszélést követően Von der Leyen a Twitteren leszögezte: teljes mértékben támogatják a hőhullám és az éghajlatváltozás okozta erdőtüzek elleni küzdelmet. A görög tűzoltóság szóvivője azt mondta, a folyamatos heves szelek vélhetően tovább szítják a tüzeket. A meteorológiai intézet bejelentette, hogy csütörtöktől lehűlés kezdődik, és a szezonban szokásos 35 fok körülire csökken a hőmérséklet, azonban szerdán még akár 46 Celsius-fokra is lehet számítani.

Mindeközben Korfu és Rodosz szigetén a hét végén már több mint 32 ezer embert telepítettek ki, az utóbbi szigeten már hetedik napja égnek a tüzek. A görög közszolgálati média azt közölte, a hatóságoknak sikerült evakuálni az ott élőket és a nyaralókat is, a lángok elleni küzdelemben tűzoltóhelikopterek is részt vesznek. A hatóságok a szárazföld példátlanul nagy részét, Közép- és Dél-Görögország teljes keleti részét, valamint Évia és Rodosz szigetét, valamint a délnyugati országrész nagy területeit vasárnap a tűzveszélyesség 5., legmagasabb fokozatba sorolták. Görögország egy további részét a 4-es kategóriába sorolták, azaz nagyon magas kockázatúnak tartják a helyzetet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Damianidisz Lefterisz

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.