Pesti Srácok

Jens Stoltenberg: a NATO mintegy 500 katonával megnövelte jelenlétét Észak-Koszovóban, válaszul az ottani feszültségekre

null

A NATO mintegy 500 katonával megnövelte jelenlétét Észak-Koszovóban, válaszul az ott tapasztalható feszültségekre – jelentette ki Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára Aleksandar Vučić szerb elnökkel tartott szerda esti sajtótájékoztatóján.

Emlékeztetett, hogy a NATO már évek óta jelen van a térségben az ENSZ támogatta békefenntartó KFOR-missziójával, amely pártatlan tevékenységet végez. A haderő megerősítésére egyebek között azért volt szükség, mert májusban megtámadták egyes egységeiket. Stoltenberg a feszültségek csökkentésére, továbbá arra szólította fel a feleket, hogy tartózkodjanak az eszkalációhoz vezető cselekedetektől és nyilatkozatoktól.

– jelentette ki Stoltenberg, reményének adva hangot, hogy Szerbia ebben konstruktív módon részt vesz majd.

PestiSracok facebook image

Aleksandar Vučić beszédében aggodalmát fejezte ki az észak-koszovói helyzet miatt, rámutatva, hogy Szerbia számára a kérdés immáron nem politikai, hanem biztonsági üggyé vált. Mint mondta, a májusi incidens – véleménye szerint – a pristinai hatóságok felelőtlen hozzáállása miatt történt. Aggályát fejezte ki amiatt is, hogy az ügyben nem folyik érdemi nyomozás, miközben "megalapozatlan és önkényes letartóztatások történtek szerbek ellen". Hangsúlyozta, hogy Szerbia jó kapcsolatot tart fent a KFOR-csapatokkal, de felhívta a figyelmet arra, hogy a hadtestnek gondoskodnia kellene a helyi szerbek biztonságáról is. Vučić arról biztosított mindenkit, hogy kormánya szeretné fenntartani a békét és a stabilitást, továbbá a felelősségteljes – bizalmon és őszinteségen alapuló – kapcsolatát a NATO-val.

Koszovóban május végén zavargások törtek ki, amikor a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választások után a többségében szerbek lakta térségben az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatali posztjukat. A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a KFOR katonáira is rátámadtak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.