Pesti Srácok

Lefülelték a rendőrök azt a szolnoki orvost, aki a magas bére ellenére is pénzt fogadott el a betegeitől

null

A nyomozók gyanúja szerint a szolnoki orvos május végétől egészen júniusig hálapénzt fogadott el a kórházban nyújtott ellátásért, annak ellenére, hogy állami egészségügyi jogviszonyban járt el. Az eddigi információk szerint összesen 41 alkalommal fogadott el betegeitől pénzt. Kutatás során a nyomozók több mint 37 millió forintot, továbbá közel 10 millió forint értékű valutát, mobiltelefonokat, ékszereket, üres és készpénzt tartalmazó borítékokat foglaltak le.

Úgy tűnik, még mindig van olyan orvos, akinek semmi nem elég, hiába az orvosbéremelés, a hálapénz valahogy merögződött. Így történhetett ez annál a szolnoki orvosnál is, akit a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztály üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatott. Az orvos a gyanú szerint 2023. május 31. és június 20. között a betegeitől hálapénzt fogadott el a kórházban nyújtott ellátásért, annak ellenére, hogy állami egészségügyi jogviszonyban járt el. A gyanúsítás szerint összesen 41 alkalommal fogadott el betegeitől pénzt. A kutatás során a nyomozók több mint 37 millió forintot, továbbá közel 10 millió forint értékű valutát, mobiltelefonokat, ékszereket, üres és készpénzt tartalmazó borítékokat foglaltak le. A nyomozó hatóság a gyanúsított őrizetbe vételéről határozott és a későbbiekben indítványozzák letartóztatását. Az eljárás során a vesztegetői oldalon is további gyanúsítotti kihallgatások várhatók.

Forrás: police.hu; Fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.