Pesti Srácok

Már valamennyi közműszolgáltató elérhető az e-bejelentő szolgáltatáson keresztül

null

Immár az összes hazai közműszolgáltató – gáz-, áram-, víz- és távhőszolgáltató – elérhető az e-bejelentő szolgáltatáson keresztül, ezzel minden ügyfél online, sorban állás nélkül tudja ügyeit intézni – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára vasárnap, a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében.

György István videoüzenetében kiemelte: a kormány elkötelezett abban, hogy az emberek hivatalos ügyeiket minél hatékonyabban, kényelmesebben tudják intézni. Kifejtette: ennek érdekében különböző ügytípusokban elektronikus úton is lehet ma már ügyeket intézni. Az e-bejelentős szolgáltatást 2022 februárjától indították el, "amely a közműátírásoknak igen jelentős egyszerűsítését tartalmazza".

– ismertette az államtitkár. Hangsúlyozta: az e-bejelentető szolgáltatás kezdetben 30 vállalat részvételével indult, ami azt jelentette, hogy ezt az ország bizonyos területein lehetett elérni. Ma már több mint 130 vállalat csatlakozott az e-bejelentő szolgáltatáshoz, így az ország valamennyi településén elérhető. György István jelezte: az e-bejelentő szolgáltatás fejlesztésével mód lesz arra is, hogy a telekommunikációs ügyfélszolgálatok felkeresése helyett ezen a felületen lehessen intézni az ügyeket, de erre még várni kell, ez is hamarosan el fog indulni. A videoüzenetben az államtitkár arra biztatott mindenkit, hogy éljen az e-bejelentő szolgáltatással, ami az e-bejelento.gov.hu felületen érhető el.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László

Ajánljuk még