Pesti Srácok

Rétvári Bence: megerősítést kapnak a hitükben a Lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozóra utazó magyar fiatalok

Rétvári Bence: megerősítést kapnak a hitükben a Lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozóra utazó magyar fiatalok

A mai világban egyre inkább terjedőben vannak azok a nézetek, amelyek mindent relativizálnak, ugyancsak terjedőben a cinizmus, azonban azok a keresztény fiatalok, akik a Lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozóra utaznak, megerősítést, bátorítást kaphatnak a hitükben – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn, Budapesten, a portugáliai eseményen részt vevők búcsúztatásán.

A fővárosi Fatimai Szűzanya-templomban megtartott misén búcsúztatták el hétfőn azokat a fiatalokat, akik a ceremónia után a világtalálkozóra indultak. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Rétvári Bence is. Személyes tapasztalatait is igyekezett átadni a most útnak indulóknak, amikor felidézte, hogy húsz éve maga is résztvevője volt az akkori találkozónak. Az államtitkár felhívta rá a figyelmet: a hasonló világtalálkozók résztvevői teljesen más etnikai, kulturális háttérrel rendelkeznek, mégis szorosan összeköti őket az, hogy mindannyian megerősítést, bátorítást kapnak a hitükben. Rétvári Bence szerint a mai világban egyre inkább terjedőben vannak azok a nézetek, amelyek mindent relativizálnak, ugyanakkor felhívta a világtalálkozóra utazók figyelmét, hogy ők valami teljesen mást fognak tapasztalni Lisszabonban. Azt kívánta a hétfőn induló fiataloknak, hogy a portugáliai esemény legalább akkora megerősítést adjon nekik, mint amekkorát ő kapott húsz évvel ezelőtt.

Budapest, 2023. július 31. Fülöp Ernő kanonok megáldja a résztvevőket a Lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozóra utazó fiatalok búcsúztatására tartott szentmisén a Budapesti Fatimai Szűzanya Templomban 2023. július 31-én. Fotó: MTI/Lakatos Péter

A Lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozón részt vevő fiatalokat Fülöp Ernő kanonok – aki a szentmisét is celebrálta – áldotta meg az indulásuk előtt a soroksári templomban.

PestiSracok facebook image

Az Ifjúsági Világtalálkozók története 1984 virágvasárnapjáig nyúlik vissza, amikor Szent II. János Pál pápa hívta Rómába a fiatalokat, hogy együtt ünnepeljék a megváltás rendkívüli szentévének lezárását. Később a pápa levelében a világ minden fiatalját találkozóra hívta, majd hivatalosan is kezdeményezte az ifjúsági világnapok megünneplését. Minden találkozónak volt himnusza, amely eleinte a rendező ország nyelvén, később egyre több más nyelven is megszólalt. Idén az eseménynek a portugál főváros, Lisszabon ad otthont. Az elő- és fő találkozókból álló rendezvény július 26-a és augusztus 6-a között zajlik. Július 31-éig az előtalálkozókra kerül sor a portugál egyházmegyék és nemzetközi lelkiségi mozgalmak szervezésében, a fő program pedig augusztus 1-je és 6-a között várja a résztvevőket. A találkozó célközönsége a 18–35 év közötti fiatalok csoportja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.