Pesti Srácok

Szerdán eldől, kik nyertek felvételt az egyetemekre

null

Szerda este nyolc órakor kihirdetik a felsőoktatási felvételi ponthatárokat; ekkor derül ki, hogy a több mint 126 ezer jelentkező közül kik nyertek felvételt az egyetemekre – mondta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, kedden.

A politikus közlése szerint a leendő hallgatók sms-ben kapnak majd értesítést arról, hogy felvették-e őket. Hozzátette: az országban számos helyszínen szerveznek eredményváró rendezvényt. A főváros mellett Egerben, Miskolcon, Debrecenben, Pécsett, Szegeden, Győrben, Kecskeméten, Salgótarjánban és Miskolcon is lesz Pont Ott Parti. Hankó Balázs elmondta: a ponthatárokról a Felvi.hu portál is folyamatos tájékoztatást fog adni, de nyomon követhetők az eredmények a Facebookon, valamint az M1 csatorna is körkapcsolást ad az eredményváró helyszínekről.

Az államtitkár kiemelte, hogy tavalyhoz képest 27 százalékkal növekedett a jelentkezők száma, ami "azt jelzi, hogy sikeres a magyar felsőoktatás és minél többen szeretnének ebből a sikerből részesülni". A felvételizők számának emelkedése az államtitkár szerint arra is utal, hogy a korábbinál rugalmasabb, autonómabb lett a felvételi.

Hankó Balázs beszámolt arról is, hogy az idei felvételin jelentős volt a létszámemelkedés a gazdasági-társadalmi szempontból fontosabb képzési területeken, például a műszaki, mérnöki, informatikai vagy a pedagógusi szakokon. Hozzátette: a korábbinál sokkal többen jelentkeztek a vidéki egyetemekre, és a hátrányos helyzetű régiókból is többen szeretnének bekerülni az egyetemekre. Kitért arra, hogy az elmúlt években lezajlott modellváltásnak köszönhetően az intézmények az adott térség munkaerőpiaci igényeit figyelembe véve alakítják ki a képzési kínálatukat. Az átalakítás célja éppen az volt, hogy a gazdasági szereplőkkel összekapcsolják az egyetemeket – húzta alá.

PestiSracok facebook image

Hankó Balázs a magyar egyetemeket méltatva ismertette, hogy a nemzetközi ragsorokban tizenegy hazai egyetem került be a legjobb öt százalékba, és az elmúlt években sikerült megduplázni a nemzetközi hallgatói létszámot. Elmondta továbbá, hogy ma 10 diákból átlagosan 7,5–8 állami ösztöndíjjal kezdheti meg a tanulmányait, ez pedig nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló.

– jegyezte meg.

Hankó Balázs az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában arról is beszélt, hogy a diploma megléte a munkavállaláskor "minimum másfélszeres bérszorzót jelent", és a végzettek nagyon rövid idő, átlagosan 36 nap alatt el tudnak helyezkedni.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.