Pesti Srácok

Szijjártó: a kormány támogatja a szoftverfejlesztéssel foglalkozó beruházások Magyarországra hozatalát

Szijjártó: a kormány támogatja a szoftverfejlesztéssel foglalkozó beruházások Magyarországra hozatalát

Alapvető nemzetgazdasági érdekünk, hogy a lehető legtöbb, szoftverfejlesztéssel foglalkozó beruházás érkezzen Magyarországra, ezért a kormány mindent megtesz az ehhez szükséges feltételek biztosítása érdekében – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a belga tulajdonosi hátterű Delaware beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy az információ-technológiai tanácsadással foglalkozó vállalat budapesti központja mellett Debrecenben is irodát nyit. A 2,7 milliárd forint értékű projektet az állam csaknem 600 millió forinttal támogatja, így hozzájárulva első körben hetven új munkahely létrehozásához. Elmondta, hogy ezen beruházás nyomán sok fiatal hosszú távú karrierlehetőséget kap, akik ezáltal a nemzetközi szintű szaktudásukat Magyarországon kamatoztathatják, ahol egyre több olyan álláslehetőség van, amelyek fizetésben, presztízsben, a munka sokszínűségében, valamint technológiai fejlettségben is alternatívát tudnak kínálni a külföldre költözéssel szemben.

– mutatott rá. Közölte, hogy a Delaware kifejezetten magas hozzáadott értékű beruházásért jelentős nemzetközi verseny zajlott, a győzelem pedig jól mutatja hazánk versenyképességét.

PestiSracok facebook image

– vélekedett. Szijjártó Péter leszögezte, hogy a koronavírus-világjárvány háttérbe szorította a személyes jelenlétet, rávilágított az egymástól fizikailag távol lévő pontok közötti beszállítói láncok sérülékenységére, és így jelentősen felértékelte a digitalizációt.

– húzta alá.

– mondta. Kiemelte: az a nemzetgazdaság tud hosszú távon igazán sikeres lenni, amelyben a cégek működését, a termelést a legmodernebb digitális és informatikai megoldások segítik, amelyben az új vállalatirányítási rendszereket kidolgozzák és leggyorsabban alkalmazzák.

– jelentette ki. A miniszter közölte, hogy az ehhez szükséges feltételek biztosításának érdekében nagy erőfeszítéseket tettek: zajlik az 5G-hálózat fejlesztése, cél az internetelérés 90 százalékosra bővítése, továbbá Európa legalacsonyabb adói is segítik a munkavállalást a magas hozzáadott értéket előállító ágazatokban.

– tájékoztatott. Hangsúlyozta, hogy a Brainhub rangsorában Magyarország az ötödik helyen áll az informatikai fejlesztők tudásának összehasonlításában, míg a lakosságszámát tekintve a 95. globálisan. Kitért arra is, hogy az informatikai szolgáltatószektor ma 175 ezer embernek ad munkát, a szektor termelési értéke 2022-ben tízszázalékos növekedést követően meghaladta a 3600 milliárd forintot, és ezzel rekordot döntött, a lendület ráadásul minden jel szerint kitart az idén is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.