Pesti Srácok

Az ország közel fele látta a tűzijátékot a Nézőpont Intézet mérései szerint

null

Akár négy és fél millióan is szemtanúi lehettek a budapesti tűzijátéknak augusztus 20-án – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Több mint három és fél millió felnőtt magyar (45 százalék) látta valamilyen formában, amelyen túl legalább egymillió gyermeknek okozhatott örömet az ünnepi műsor.

A felmérés szerint a felnőtt magyar népesség 5 százaléka tekintette meg személyesen, 24 százaléka pedig televíziós közvetítésen keresztül a budapesti tűzijátékot augusztus 20-án, további 16 százaléka pedig megtekintette a közvetítés egy részét. Fővárosi program lévén nem meglepő a budapestiek érdeklődése: a tűzijátékot megtekintő felnőtt magyarok ötödét a budapestiek jelentették, közülük több mint 200 ezren nézték meg személyesen az ünnepi eseményt. Ez azt jelenti, hogy összesen legalább 3,5 millió felnőtt magyar látta augusztus 20-án a budapesti tűzijátékot valamilyen formában. A teljes magyar nézőközönség száma azonban ennél is magasabb lehet, hiszen a kutatás a 18 éven felüli magyarok körében készült, így a Nézőpont Intézet szerint összességében tehát legalább további egymillió gyermek számára okozhatott örömet a tűzijáték.

A nemzeti ünnep ráadásul egybeesett a hazai rendezésű atlétikai világbajnoksággal, amelyre a Magyar Turisztikai Ügynökség közleménye szerint 230 ezer külföldi vendégéjszaka-foglalás történt, így a vendégek a szokottnál nagyobb arányban bővíthették tovább a tűzijáték nézőközönségét.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.