Pesti Srácok

Átlagos „felújítás” egy baloldali vezetésű kerületben: a józsefvárosiak szerint „csövesnapközi” lett a Harminckettesek teréből

Átlagos „felújítás” egy baloldali vezetésű kerületben: a józsefvárosiak szerint „csövesnapközi” lett a Harminckettesek teréből

A demokrácia és átláthatóság jegyében ex post facto alapon, a Harminckettesek terének „felújítását” követően kérdezték meg a helyieket arról, hogy milyennek szeretnék, vagyis szerették volna látni a területet. A „megúszós”, kora délutáni időpont sem mentette meg azonban az utcafórumot tartó politikusokat attól, hogy a helyiek elmondják nekik nem éppen visszafogott véleményüket, miszerint a közterületből „csövesnapközit” csinált a baloldal vezette önkormányzat, ahol „italozók ordibálnak” és vegzálják a járókelőket. Az átalakítás miatt felháborodott tömegben elhangzott a Pikó-adminisztráció bizonyítványa is, amikor valaki azt kiabálta: „Pikóra szavaztam, de most már jöjjön a Fidesz, amit a parkolással műveltek, az elfogadhatatlan!”

Két fórumot is szervezett az önkormányzat cége, a RÉV8, hogy utólag megkérdezze a környékbelieket, mit szólnak a Harminckettesek tere „felújításához”. Az idézőjel indokolt, ugyanis a nagy megújulás eredménye csupán négy dologban nyilvánult meg: megszüntették az autósforgalmat és a parkolási lehetőséget, nehezen értelmezhető csíkokat és ugróiskolát festettek fel a betonra, virágágyásokat raktak ki, valamint az asztalok és székek mellett a kerület történetéről mesélő táblákat. Majd miután ilyen szépen „megújították” a teret, megkérdezték az embereket, hogy ők mit szerettek volna. Spoiler: nem ezt.

A Hírnyolc.hu beszámolója szerint két időpontban is tartottak meghallgatást. A fórumokat érthetetlen időpontokra tették, így jósolható volt, hogy nem jelenik meg a lakosság. A megúszós elképzelés szerint, az első a legnagyobb kánikulában és munkaidőben 16.00–17.00, a két nappal később lévő második fórum ennél is korábbra, 13.00–14.00 közöttre volt meghirdetve. A szervezők számítását keresztülhúzta a lakosság, mivel az első fórumra rengetegen mentek el, és szinte mindenki felháborodva olvasott be Hermann György momentumos képviselőnek és Rádai Dániel alpolgármesternek.

A lap szerint az első fórum heves indulatoktól fűtött volt: a szinte egyöntetű vélemények szerint a Harminckettesek teréből „csövesnapközit” csinált Pikó. Az emberek, mint mondták, kerülgetik a hajléktalanokat, akik oda járnak a környékről és a padokon alszanak, ürítenek, illetve fogyasztanak, alkalmasint vegzálják a járókelőket, beszólnak a gyerekeknek. A felbőszült józsefvárosiak között többen a Palotanegyedből érkeztek, ők a parkolóhelyek elvétele miatt adtak hangot haragjuknak:

PestiSracok facebook image

Forrás/Fotó: hirnyolc.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.