Pesti Srácok

Az atlétikai világbajnokság is megmutatta, hogy Magyarország előre lépett

null

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke pozitívan értékelt a budapesti atlétikai világbajnokság kilencedik, egyben zárónapján, vasárnap.

– mondta a MASZ honlapjának Gyulai Miklós, majd azt is kifejtette, versenyzői pályafutása és az elmúlt 14 évben betöltött vezetői tapasztalata alapján hogyan látja a magyar atlétika helyzetét a világban. Gyulai kiemelte, hogy a nézőtéren sétálva örömmel tapasztalta, hogy a szurkolók értették, mi történik a pályán.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Gyulai. A sportszakmai szempontokra kitérve arról beszélt: most kaptak egy pontos képet arról, hol tartanak és hová szeretnének eljutni, amihez meg is van a potenciál a sportágban. A sportvezető hozzátette: ebben a Zsivótzky Gyula Program, a Kölyökből Atléta Program, valamint a Talent Program is nagy szerepet kapott, mivel a felnőttek sikerei mellett az utánpótlás korosztály csaknem két tucat érmet zsebelt be a világversenyeken.

– fogalmazott Gyulai. Magyarország 2004-ben fedett pályás világbajnokságnak, 1998-ban pedig Európa-bajnokságnak adott otthont, emellett évek óta megrendezi a hatalmas érdeklődésnek örvendő Gyulai Memorialt, és az új Nemzeti Atlétikai Központ kapcsán a hazai médiában már a Gyémánt Liga-sorozat egyik állomásának megpályázását latolgatják.

– erősítette meg zárásként Gyulai Miklós.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt