Pesti Srácok

Ha a Száhel-övezetben átszakad a migrációs gát, az végzetes lehet Európára

null

Ha az afrikai Száhel-övezetben átszakad a migrációs gát, az végzetes lehet Európára – nyilatkozta a Mandiner című lap csütörtöki online kiadásában a szubszaharai térségben megvalósuló magyar összkormányzati tevékenységek külpolitikai összehangolásáért felelős miniszteri biztos. Máthé László Eduárd a nigeri krízis kapcsán készült interjúban úgy fogalmazott: fontos, hogy a bajt ott kezeljük, ahol van, és ne engedjük, hogy ránk szakadjon egy végeláthatatlan afrikai migráció. Ezt pedig a magyar kormány ismerte fel az elsők között Európában.

– hangsúlyozta. Mint elmondta, hagyományos értelemben a Száhel-övezet a Szaharától délre eső földrajzi öv öt országát öleli fel: Mauritánia, Mali, Burkina Faso, Niger, illetve Csád, ami több mint 90 millió lakost jelent.

PestiSracok facebook image

– magyarázta. A miniszteri biztos szerint tudni kell azt is a térségről, hogy a jelenlévő természeti erőforrások ellenére rendkívül szegény; korábban éppen emiatt volt gyér a népesség, egészen a XX. századig, amikor egy óriási demográfiai fordulat következett be.

– tette hozzá.

– fogalmazott. Kiemelte: éppen ezt ismerte fel a magyar kormány, amikor a térség megsegítése mellett döntött. Példaként említette, hogy néhány héttel ezelőtt járt egy kormányzati delegáció Csádban, ahol a csádi–szudáni határon most kialakuló menekültválság lehetséges következményeit mérték fel, ugyanis a súlyosbodó szudáni polgárháború humanitárius következményei nagyon komoly kihatással lehetnek Magyarország és az egész európai kontinens biztonságára.

– fogalmazott.

– fűzte hozzá. A magyar kormány a legelsők között ismerte fel: nem szabad hagyni, hogy a destabilizációs folyamatok tovább dagadjanak, mert annak komoly következményei lesznek Európára. Ezért nemrég intenzív kapcsolatépítést indított el két száheli ország, Niger és az említett Csád irányába. Hozzátette: Nigerben egyébként a mostani puccs során letartóztatott elnök személyesen fogadta Azbej Tristan államtitkárt és a magyar delegációt.

– fogalmazott Máthé László Eduárd. Arról is beszámolt: Magyarország már régóta igyekszik minden fórumon felhívni a figyelmet a veszélyre. Nem csoda, hogy Orbán Viktor miniszterelnök elsők között reagált a nigeri puccsra. Beszélt arról is: közlése szerint Magyarország nagyon pozitív reakciókat kap a nyugati partnereitől, akik szerint a magyar egy olyan hozzáállás, amit nem minden esetben tapasztalnak más európai szereplőktől, vagyis, hogy jó úton haladunk.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/Ángel Medina G.