Pesti Srácok

Kovács Zoltán: három napon át több mint kétszáz program a Szent István-napi rendezvényeken

null

Augusztus 18-tól három napon keresztül, 14 rendezvényhelyszínen több mint kétszáz programmal várják az érdeklődőket a Szent István-napi rendezvényeken, amelyek előkészületei menetrend szerint zajlanak - mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban.

A központi helyszín ezúttal is a főváros, lesz zászlófelvonás és tisztavatás, légi parádé, Szent Jobb-körmenet, a programsorozatra az idén is az esti fény- és tűzijáték teszi fel a koronát. Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 20-án délelőtt Esztergomban mond ünnepi beszédet, délután pedig ugyanott átadja a Magyar Szent István Rend kitüntetést - ismertette. A tűzijátékról Kovács Zoltán elmondta, hogy az idei művészeti koncepciót Iványi Árpád és Réti Barnabás, a látványtervet Seres Anikó készítette, a zenei aláfestést Elek Norbert komponálta. A tűzijátékot az Országház és a Duna-parti épületek grafikus fényfestése és drónshow egészíti majd ki, és ezúttal is görögtűz zárja. Újdonság lesz, hogy a vízfelületeken is kilőnek úszó pirotechnikai effekteket.

Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy az időjárás nem akadályozza meg a légiparádét, amelyet a tervek szerint augusztus 20-án 9 órától tartanak a Duna felett, a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon. Arra a kérdésre, milyen plusz kihívást jelent a szervezésben, hogy az ünnep egybeesik a budapesti atlétikai világbajnokság kezdetével, Kovács Zoltán elmondta: nemcsak az atlétikai vb, hanem különböző diplomáciai események is színesítik az idén államalapításunk ünnepét, augusztus 20-án Budapestre érkezik például Recep Tayyip Erdogan török elnök, és több magas rangú vendég lesz a fővárosban.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott. Leszögezte: biztos abban, hogy mind az ünnepi rendezvények, mind a világbajnokság eseményei rendben zajlanak majd.

- válaszolta Kovács Zoltán a Magyar Nemzetnek arra a kérdésére: mi a véleménye arról, hogy a baloldal az ünnep fénypontja, a tűzijáték ellen agitál.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy Karácsony Gergely a rendőrség intézkedését kérte, mert az előkészületek miatt lezárták a Lánchíd járdáit, az államtitkár elmondta: a főpolgármester és stábja pontosan tudja, hogy a Szent István-napi rendezvények előkészítése és lebonyolítása időszakos lezárásokkal jár.

- fogalmazott a lapnak Kovács Zoltán.

A programokról ITT írtunk részletesen.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Lakatos Péter)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.