Pesti Srácok

Latorcai Csaba: kultúrában egyek vagyunk

null

Kultúrában egyek vagyunk - mondta Latorcai Csaba szerdán Debrecenben, a legendás nagybányai festő, Véső Ágoston életműkiállításának megnyitóján. A miniszterelnökség parlamenti államtitkára azt mondta, a 92 éves Munkácsy-díjas festő miközben épít a nagybányai elődök munkájára, a 20. század történelmi tragédiáit is figyelembe veszi művészetében. "Most több részre szaggatva éli ez a nemzet a mindennapjait, de jelentsük ki: kultúrában egyek vagyunk" - hangoztatta a KDNP ügyvezető főtitkára. Hozzátette: azon dolgoznak, hogy a következő évszázadok is "szóljanak rólunk", tevékeny részesei és alakítói legyünk a Kárpát-medence és a kontinens egészének.

A debreceni Partium ház épületének átadása alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján Latorcai Csaba méltatta Véső Ágoston festészetét, aki ecsetével a görög filozófián és a keresztény valláson alapuló klasszikus, hagyományos európai értékeket jeleníti meg.

- jellemezte a KDNP legidősebb külhoni tagját a politikus.

PestiSracok facebook image

Azt mondta, manapság olyan időket élünk, amikor fokozottan szükséges megőrizni hagyományainkat, józanságunkat, hitünket, és azt, hogy történelmi távlatokban tudjunk gondolkodni még akkor is, ha "ez a mai Európára és Európa legtöbb vezetőjére kevésbé, vagy sajnos egyáltalán nem jellemző". Latorcai János szerint "olyan jövőre van szükség, amely kulturális közösségként tekint az Európai Unióra". Véső Ágoston is egy kulturális közösség része nagybányai festőelődeivel, mint ahogy

- tette hozzá.

- jelezte az államtitkár.

Latorcai Csaba azt mondta, Véső Ágoston életművével megtette, ami rajta múlt, "jelet hagyott számunkra, tegyük mi is ugyanezt polgári keresztény magyarok, adjuk tovább ezt a jelet". Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelte: az, hogy körükben van a Kárpát-medencei festészet egyik legjelentősebb alkotója, a nagybányai művésztelep örökségének továbbvivője, a Magyar Házak Hálózatába tartozó Partium ház érdeme, amely a helyi önkormányzattal együttműködve, következetesen dolgozik a partiumi és erdélyi történelmi és kulturális értékek össznemzeti integrációján, a nemzeti összetartozás, a magyar identitástudat erősítésén.

- mondta a polgármester.

Papp László elismerően szólt Véső Ágoston értékmentő munkájáról, felidézve, hogy a festőművész a nagybányai művésztelep megalakulásának 100. évfordulóján felírta az ünnepség plakátjára: "Nagybánya pedig van. Tájkép is. És lesz is!". Szabó Pál Csaba, a Magyar Házak Hálózatának ügyvezetője jelezte: hálózatuk keretében Magyarország határmenti térségeiben öt kulturális centrum működik. A most új székházba költöző debreceni Partium ház az elmúlt három évben több mint száz önálló kulturális eseményt szervezett, a partiumi baráti társaságnak pedig 1500 tagja van.

A Véső Ágoston 92. születésnapja és első kiállításának 70. évfordulója alkalmából megrendezett Hét évtized, hetven kép című tárlat szakmai megnyitóját Szakács Imre festőművész, a Szentendrei Művésztelep vezetője tartotta, aki a kiállított alkotások mellett a festő-barát munkásságát is méltatta, majd Véső Ágoston beszélt a nemzeti-keresztény értékek közvetítésében kifejtett közös erőfeszítéseikről, valamint a nagybányai hagyományokról. Véső Ágoston életműkiállítása szeptember 30-ig tekinthető meg a debreceni Partium házban.

Forrás és kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.