Pesti Srácok

Macron: Franciaországnak jelentősen csökkentenie kell a bevándorlást

Macron: Franciaországnak jelentősen csökkentenie kell a bevándorlást

Emmanuel Macron "a bevándorlás jelentős csökkentése" mellett emelt szót egy csütörtökön megjelent lapinterjúban. A francia elnök azt is jelezte, hogy kormánya ősszel beterjeszti a parlament elé az új bevándorlási törvényjavaslatot, amelynek elfogadását az elmúlt évben többször is elhalasztotta. "Hogy eláraszt minket a bevándorlás? Nem. Ezt nem lehet kijelenteni. De a jelenlegi helyzet nem tartható, és jelentősen csökkentenünk kell a bevándorlást, kezdve a legális bevándorlással. Kötelességünk eredményt felmutatni" - jelentette ki a francia elnök a Le Point című francia hetilapnak adott interjúban.

- tette hozzá.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta az államfő.

- hívta fel a figyelmet az elnök.

Emmanuel Macron elmondta: a belügyminiszter, Gérald Darmanin folytatja a munkát a bevándorlási törvénytervezeten, amelynek vitája télen megkezdődött a szenátusban, de aztán a kormány többször elhalasztotta a nemzetgyűlési vitát. "Elisabeth Borne miniszterelnökkel az ősszel megbízzuk a belügyminisztert, hogy vegye elő újra a kormány tervét, és tárgyaljon róla az összes olyan ellenzéki erővel, amelyek ugyanígy gondolkodnak, és egy olyan tervet készítsenek együtt, amely a lehető leghatékonyabb". Bár a kormányzatnak eddig nem sikerült többséget találnia a szöveg elfogadáshoz a nemzetgyűlésben, az államfő szeretné elkerülni, hogy a vitatott nyugdíjreformhoz hasonlóan ismét az alkotmány 49.3-as cikkelyéhez kelljen folyamodnia, amely lehetővé teszi, hogy egy törvényt a parlament alsóházának szavazása nélkül fogadjanak el. Ugyanakkor nem zárta ki annak használatát. "Azt is támogatom, hogy az alkotmányos eszközökkel éljünk. Eredményekre van szükségünk, ezért ha egy ilyen szöveget blokkolnak (a nemzetgyűlésben), mindent meg kell tennünk, amit csak tudunk (az elfogadásához)" - mondta a francia elnök.

Ez a 29. bevándorlási törvénytervezet Franciaországban az elmúlt négy évtizedben. A javaslat két lényeges intézkedést tartalmaz: hatékonyabb fellépést a kitoloncolások végrehajtására a kiutasított külföldi állampolgárok esetében, illetve hatékonyabb társadalmi integrációt a menekültek és mindazok számára, akik Franciaországban maradhatnak. Ez utóbbi részeként a kormány a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokban jelenleg feketén dolgozó külföldiek helyzetét legalizálná, azaz munkavállalási és tartózkodási engedélyt adna számukra.

Forrás és kép: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.