Pesti Srácok

Nagy István: újra megtanultuk értékelni a kenyeret és a mezőgazdaságban dolgozók munkáját

null

Manapság a háború árnyékában, a sokszor szélsőséges időjárási körülményeknek kiszolgáltatva újra megtanultuk valóban értékelni a kenyeret, és ezzel együtt a mezőgazdaságban dolgozók munkáját is – mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap, a budai Várban, a Szent István-napi kenyéráldás ünnepségén.

A miniszter hozzátette: "újra felismertük, hogy páratlanul értékes nemzeti kincsünk a föld, ami megtart és táplál minket; ezért óvjuk, becsüljük, tiszteljük, és kiállunk a magyar mezőgazdaságért, a gazdák érdekeiért".

– jelentette ki Nagy István a Mesterségek ünnepén a Szentháromság téri nagyszínpadon, az ország minden tájáról aratókoszorúkkal és kenyérrel érkező kézműves-, népművészeti, néptánc- és hagyományőrző egyesületek tagjainak körében.

PestiSracok facebook image

– idézte Makovecz Imre szavait a miniszter, emlékeztetve arra, hogy az építész és a Népművészeti Egyesületek Szövetségének akkori tisztségviselői közösen álmodták meg a Mesterségek ünnepét.

– fogalmazott Nagy István. Hozzáfűzte: a Mesterségek ünnepe 1987 óta méltó módon képviseli a Szent István-i hagyományokat, "rólunk, magyarokról szól, szorgalomról, tehetségről, szabadságról, barátságokról, kultúráról".

– mondta.

– folytatta az agrárminiszter. Kifejtette: a lélek és a szabadság a két fundamentum, amely István királyunk óta áthatja a történelmünket, hiszen első királyunk a koronát nem a császár, hanem a pápa kezéből vette el, ezzel tekintélyt, méltóságot, szabadságot adott népének.

– hangoztatta Nagy István.

– hangsúlyozta a miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ajánljuk még