Pesti Srácok

Novák Katalin találkozik Zelenszkijjel, de előtte meglátogatja a kárpátaljai magyarokat

Novák Katalin találkozik Zelenszkijjel, de előtte meglátogatja a kárpátaljai magyarokat

A magas politikai vezetők közötti párbeszéd talán elő tudja segíteni a kárpátaljai magyarság helyzetének a kezelését, bár Ukrajna jelenlegi, államépítő folyamatainak közepette nem látszik úgy, hogy radikális változás történne ebben a kérdésben – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója, az Eurázsia Központ szakértője azzal kapcsolatban, hogy Novák Katalin államfő és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a napokban találkozik egymással.

A cikkből kiderül, hogy a magyar köztársasági elnök a Krími Platform kijevi találkozójára kapott meghívást, az ukrán fővárosba vezető útja előtt ugyanakkor még felkeresi a kárpátaljai magyarságot is.

– nyilatkozta Seremet Sándor. Szerinte a magyar–ukrán viszony rendezésének gyakorlati megvalósítása egy másik kérdés, hiszen továbbra is fennállnak a kárpátaljai magyar közösség nyelvi és oktatási jogaival kapcsolatos problémák, amiket elodáztak, és a Velencei Bizottság részéről is vannak elmarasztaló értékelések.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.