Pesti Srácok

Októberben újra választ Lengyelország

Októberben újra választ Lengyelország

Lengyelországban október 15-én tartják a parlamenti választásokat - jelentette be a lengyel államfő hétfőn, miután aláírta a vonatkozó határozatot.

Andrzej Duda a közösségi médiában tette közzé döntését, és Lengyelország jövőbeni sorsára tekintettel a választáson való részvételre szólította fel az állampolgárokat. A határozatot öt napon belül kell közzétenni a jogi közlönyben, ezt követően hivatalosan is megkezdődik a választási kampány.

Lengyelországban négyévente választják újra az alsóház (szejm) 460 képviselőjét, valamint a felsőház 100 szenátorát. A legutóbbi, 2019-es választásokon az alsóházban a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt szerzett többséget, amely közös frakciót alkot két kis konzervatív párttal együtt. A szenátusban a liberális és baloldali ellenzék van többségben.

A PiS-nek az utóbbi hetek felmérései szerint 33-38 százalékos támogatottsága van. A fő ellenzéki erő a Polgári Platform (PO), mely a legnagyobb pártja a Polgári Koalíció (KO) nevű, további három kis balliberális pártból álló frakciónak. A KO felmérések szerint 28-32 százalékot kapna, ha most tartanák a választásokat. A jelenleg mért támogatottság nyomán sem a PiS, sem a KO nem tudna önállóan kormányozni. A szejmben a többséget a jelenlegi helyzet szerint csak a nemzeti és az újliberális pártok alkotta szövetséggel, a Konföderációval (Konfederacja) kötendő koalícióban tudnák biztosítani.

PestiSracok facebook image

A Konföderációnak jelenleg 10 képviselője van a 460 fős szejmben, a felmérésekben azonban a harmadik legerősebb párttá nőtte ki magát (8-14 százalék). Az érintett pártok elhatárolódnak a PiS-Konföderáció, illetve a KO-Konföderáció koalíció létrehozásának lehetőségétől. Az ötszázalékos bejutási küszöb átlépésére esélyes még az Új Baloldal (Nowa Lewica) nevű választási lista. A közösen induló több baloldali tömörülésnek jelenleg 7-9 százalékos a támogatottsága. Harmadik Út néven koalícióban indul a választásokon a Lengyel Parasztpárt (PSL) és a Szymon Holownia volt elnökjelölt által alapított Lengyelország 2050. Koalíciók esetében 8 százalékos a bejutási küszöb, a szövetség támogatottsága jelenleg 5-9 százalék között mozog. A szenátusi választáson az ellenzéki KO, az Új Baloldal és a Harmadik Út egy tömbben szándékozik indulni, bár a koalíciót hivatalosan még nem erősítették meg.

A választások napján rendezik meg a tervek szerint az európai uniós migrációs csomagról szóló népszavazást is, az ezt lehetővé tevő törvényről a szejm augusztus közepén fog szavazni.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.