Pesti Srácok

Olaszország vizsgálja a 41 áldozatot követelő hajókatasztrófát

Olaszország vizsgálja a 41 áldozatot követelő hajókatasztrófát

Vizsgálatot indított csütörtökön a szicíliai ügyészség a Földközi-tengeren történt hajótörés ügyében, amelyben nyoma veszett egy Tunéziából érkező, migránsokkal teli gumicsónak 41 utasának. A tragédia, amelyről Ferenc pápa is megemlékezett csütörtökön, újabb példája annak, milyen veszélyekkel járhat a tengeren, ha a migránsok embercsempészekre bízzák az életüket.

Négy fiatal migráns, akiket egy arra haladó kereskedelmi hajó mentett ki a vízből, egy közeli szigeten számoltak be tragikus végkimenetelű útjukról az őket kérdező olasz rendőröknek és orvosoknak. A fiatalok a csónak felborulása után több órán keresztül kapaszkodtak belé, majd más túlélőkkel együtt egy másik, üres, motor nélküli csónakra lettek figyelmesek, de ezt már csak ők négyen érték el. Az állami televízió beszámolója szerint négy napot várakoztak a vízen, ezalatt négy üveg vízen és a hajóban talált kekszen éltek. Egy máltai zászló alatt közlekedő hajó mentette ki, majd ezt követően az olasz partiőrség hajója Lampedusa szigetére szállította őket. A túlélők elmondása alapján augusztus 3-án indultak útnak a tunéziai Szfáksz kikötőjéből 41 utastársukkal, köztük három gyermekkel. A következő nap a 4 méterig is felcsapó hullámok felborították a csónakjukat. A többi utasnak nyoma veszett, feltehetően életüket vesztették.

– mondta szerdán Salvatore Vella szicíliai főügyész a Corriere della Sera olasz lap szerint. Az ügyész nem fejtette ki hosszan a véleményét, de hangsúlyozta: az események jelen állása szerint nincs okuk kételkedni a túlélők beszámolójában. A tengerben talált üres csónak hasonlít a Tunéziában elterjedt, hajózásra alkalmatlan csónakokhoz, amelyeket vaslemezekből hegesztenek össze sebtében az Olaszország felé tartó migránsok kockázatos tengeri útjához.

PestiSracok facebook image

– írta az X közösségi oldalon (a korábbi Twitter) csütörtökön Ferenc pápa, aki pápaságának kezdete óta többször is megdöbbenve nyilatkozott a tengeren életüket vesztő migránsok tragédiájáról.

Nem tudni, korábban kik voltak az üres vashajóban, de közismert, hogy az embercsempészek általában egy jól működő hajóval vontatják át a Földközi-tengeren azokat a lélekvesztőket, amelyekbe a migránsokat beültették fizetség ellenében. Az elmúlt tíz évben migránsok százezrei indultak el veszélyes földközi-tengeri útra Észak-Afrikából vagy Törökországból. Azok közül, akik sikeresen elérték az olasz partokat, többen is arról számoltak be az olasz hatóságoknak, hogy az embercsempészek egy motor nélküli, rozoga hajóban hagyták őket a sorsukra. Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) névtelenül nyilatkozó tisztségviselője szerint nemrég egy halászhajó környékezett meg egy migránsokat szállító hajót, majd felajánlotta, hogy egy bizonyos összegért cserébe Lampedusához vontatja őket. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az Európai Unió segítségét kérte egy Tunéziával közös egyezmény elkészítésében, amelyben a tunéziai partokról elinduló migránsok megállításáért cserébe gazdasági és más támogatásokat kínálnának.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/Mohaed Sziali

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.