Pesti Srácok

Orbán Viktor: Magyarország és Németország a legtermészetesebb szövetségesek a versenyképesség megőrzésében

Orbán Viktor: Magyarország és Németország a legtermészetesebb szövetségesek a versenyképesség megőrzésében

A német ipar ma már a járműgyártástól a hadiiparig pontosan tudja, mekkora szerepet játszanak a magyarországi gyárak, a magyar szakmunkások és mérnökök, a magyar hozzáadott érték a német világmárkák globális sikerében - jelentette ki a miniszterelnök pénteken Zalaegerszegen a Rheinmetall Hungary gyár ünnepélyes átadásán.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország, Közép-Európa és Németország „szétválaszthatatlanul össze van tapasztva”, és „a versenyképesség megőrzésében a legtermészetesebb szövetségesek vagyunk és leszünk a jövőben is”. Elmondta: a harci járműveket gyártó üzem mellett tesztpálya és kísérleti csarnok is van, vagyis a gyártás és a kutatás-fejlesztés egy helyen valósul meg.

- fogalmazott a kormányfő, aki ugyanakkor jelezte azt is, német technológia nélkül ez a „made in Hungary sem lenne olyan, amilyen”.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra: bár sokan, akik nem foglalkoznak hadiiparral, azt gondolhatják, hogy mivel háború van, a gyáralapítással az események után futnak, azonban ez nem így történt. Felidézte: még 2017-ben hozták meg az első döntéseket, a várpalotai gyárról pedig 2020-ban, jó két évvel az orosz-ukrán háború előtt döntöttek

- jelezte az átadási ünnepség résztvevőinek, hangsúlyozva, csak a nagy országok lehetnek lassúak, kisebbeknek fürgének és előrelátónak kell lenniük.

Armin Papperger, a Rheinmetall elnöke és Orbán Viktor kormányfő jelképesen elindítja a gyártást a német hadiipari cég zalaegerszegi harckocsigyárának avatásán Fotó:MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Értékelése szerint a zalaegerszegi gyár átadása ezért egy német-magyar közös bölcsességnek és előrelátásnak, az európai és a világpolitikai helyzet közös értékelésének az eredménye. Egyben köszönetet mondott Armin Pappergernek, a Rheinmetall elnökének, amiért gondolataival is segítette a kormány döntéseit. Kitért arra is: a gyár kapuján „magyar földön gyártott német Hiúzok lopakodnak majd ki”, és a gyárat magyar munkások és magyar mérnökök fogják működtetni. Megjegyezte: ezt akkor is észben kell tartani, amikor az "agyonkritizált magyar oktatási rendszerre gondolunk", hiszen azok a mérnökök, munkások, akik világ legmodernebb technológiájával dolgoznak majd, mind magyar iskolákban szerezték meg a tudásuk alapjait. A békéhez erő kell - jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor azt mondta, a kormány nem adta fel annak tervét, hogy önálló védelmi ipart építsen ki. A kormányfő sületlenségnek nevezte azt az álláspontot, hogy a békéhez nem erő, hanem erőtlenség kell. Közölte, a békéhez lelki, gazdasági és katonai erő kell. Kifejtette: lelki erő azért kell, hogy Magyarország ellenálljon a háborúpártiak nyomásának, amivel be akarják az országot préselni a háborúba. Magyarországnak a béke az egyetlen vállalható erkölcsi és politikai álláspont - fogalmazott.

Orbán Viktor azt mondta, gazdasági erőre azért van szükség, hogy az ország túl tudjon lendülni azokon a bajokon, amelyeket az orosz-ukrán háború és az amiatt kivetett szankciók okoztak, és amelyek falnak viszik az európai gazdaságot. Hozzátette: katonai erőre azért van szükség, hogy mindenki lássa, háborús időkben is megőrzik az ország biztonságát, ezért „háborúskodás helyett hasznosabb jóban lenni velünk”. Közölte azt is, hogy lassan négy éve válságüzemmódban dolgozik a kormány, de nagy terveit mégsem adta fel. Nem adtuk fel, hogy önálló magyar védelmi ipart építsünk és nem tettünk le arról sem, hogy a magyar innováció és technológia a világ élvonalába kerüljön - fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint a háború megerősítette eltökéltségüket, hogy a magyar haderőt meg kell újítani. Ismertette: Magyarországon idén a védelmi kiadások szintje eléri a nemzeti össztermék két százalékát, és reményeik szerint ezt a szintet jövőre is tartani fogják. Jelezte, ez nemcsak Magyarország védelme szempontjából fontos, hanem kötelesség is, mert az ország tagja a NATO-nak. Orbán Viktor szerint a magyaroknak katonáskodni sem most kell megtanulnia, a magyar hadi erények régi időkre nyúlnak vissza,

- fogalmazott.

- mondta.

Orbán Viktor kormányfő és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a német hadiipari cég zalaegerszegi harckocsigyárának avatásán

Kiemelve a térségben történt beruházásokat azt mondta, Zalaegerszeg olyan hely lett, ahonnan jól lehet látni a jövőt, legalábbis ami a járműipart, a haditechnikát és az elektronikát illeti. Kitért arra a megállapodásra, amelynek része az izraeli UVision cég is; vegyesvállalatot hoznak létre Magyarországon harci drónok gyártására. „Ha én azt hallanám egy országról, hogy németekkel és izraeliekkel közösen gyárt és fejleszt haditechnikát, kétszer is meggondolnám, hogy újat húzzak-e vele és ez jó hír minden magyar számára” - fogalmazott. Beszámolt arról is, hogy Várpalotán jövőre működni kezd Európa egyik legmodernebb lőszergyára szintén Rheinmetall-lal közösen működtetve. Hozzátette: egy éve adták át az Airbus gyulai gyárát, ahol a legmodernebb harci helikopterekhez gyártanak alkatrészeket. Nem elégszenek meg azzal, hogy külföldi partnereket hívnak az országba - mondta. Közölte, Csehországban magyar kézbe vették a harcászati és kiképző repülőgépeket gyártó Aero Vodochody céget is, így már van magyar tulajdonú repülőgépgyár is. A miniszterelnök megköszönte Zalaegerszegnek, hogy otthont adott a beruházásnak, és azt kívánta, hogy „ezek a gyárak álljanak és termeljenek hosszú ideig, bizonyítékául annak, hogy mi magyarok nagy dolgokra voltunk, vagyunk és leszünk hivatottak”.

Forrás: MTI, fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.