Pesti Srácok

Párizsból már tiltják ki a bérelhető elektromos rollereket

null

Megkezdődött Párizsban a bérelhető elektromos rollerek kivonása a forgalomból. A hónap végére a francia főváros lesz az első európai főváros, ahol betiltják ezen járművek használatát.

A párizsiak áprilisban népszavazáson döntöttek a betiltásról, az 1,3 millió választásra jogosult közül azonban csak 103 ezren vonultak az urnákhoz, azaz a részvétel 7,46 százalékos volt, de 90 százalékuk a betiltás mellett voksolt. Anne Hidalgo polgármester még a szavazás előtt elkötelezte magát arra, hogy "mindenképpen és egyszerűen tiszteletben tartja a voksolás eredményét, bármi is legyen az". A párizsi városvezető maga is a betiltás mellett kampányolt.

A szabadon bérelhető elektromos meghajtású rollerek négy évvel ezelőtt jelentek meg a francia utcákon: mintegy 2 millióan saját tulajdonú rollert használnak, több százezren pedig a bérelhető változatokkal közlekednek a nagyvárosokban. Párizsban mintegy 15 ezer bérelhető roller áll rendelkezésre, amelyeket három szolgáltató (Lime, Tier és Dott) működtet, és mintegy 400 ezren használják. A szolgáltatók szerződése augusztus 31-én jár le, így szeptembertől Párizs lesz az első európai főváros, ahonnan teljesen kitiltják a bérelhető elektromos rollereket.

A Trier ötezer rolleréből még háromezer áll rendelkezésre, fokozatosan gyűjtik be a járműveket, éjszakánként ötszázat. A cég minden este kiürít és lezár egy zónát, ahol a rollereket éjszaka teherautókkal begyűjtik, és a felhasználók többé nem tehetik ott le a rollereket. Az övezetet a mobiltelefonos applikációban vörös színnel jelölik, és a hétvégén már csak egyetlen központi zóna marad nyitva, amely az utolsó pillanatig használható lesz a járművek letételére. A rollerek egy központi gyűjtőhelyre kerülnek, ott megjavítják és felújítják őket, majd vidéki városokban kerülnek forgalomba, egyharmaduk a Párizs körüli Île-de-France régió mintegy nyolcvan településén. A többi jármű Németországba kerül. A Dott szolgáltató már július közepén megkezdte a járművei kivonását a forgalomból, és deaktiválta a bérlést az applikációban. A Dott-rollereket Belgiumban és Izraelben hasznosítják újra. A Lime nem zárja be a zónáit, hanem fokozatosan vonja ki a járműveket, amelyek javítás után Lille-ben, Londonban, Koppenhágában és német városokban kerülnek forgalomba.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Branstetter Sándor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.