Pesti Srácok

Százötven kilogrammnyi kábítószergyanús anyagra csapott le a rendőrség Letenyénél

null

Még hétfőn találták meg a félmilliárd forint értékű drogot, ami Magyarország egyik legnagyobb kábítószerfogása – írja a Magyar Nemzet.

A győri nyomozók a külföldi kollégáiktól kapott jelzés alapján hétfő délben értesítették a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt arról, hogy Szlovénia felől egy gyanús kamion érkezik. A hatóság munkatársai megfúrták a kamion vontatmányának platóját, és abból kábítószergyanús anyag szivárgott ki, így a kávéőrleménnyel teli járművet teljesen átvilágították. Miután az árut lepakolták, a plató alsó részében, mintegy 10 méter hosszan mesterien kialakított rejtekhelyeket találtak. A kamion gyomrában található rekeszekből 150 kilogrammnyi, fóliába csomagolt kábítószergyanús anyag került elő. A rendőrség az egész rakományt lefoglalta, ezzel mintegy 150 ezer adag kábítószer piacra kerülését akadályozta meg.

Az illegális rakománnyal teli gépkocsi Spanyolországból indult, majd komppal jutott át Olaszországba, ahonnan Szlovénián keresztül lépett be Magyarországra. A KR NNI győri nyomozói az 58 éves bolgár sofőr ellen kábítószer-kereskedelem bűntett miatt eljárást indítottak. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását a Zala Vármegyei Főügyészségen, amit időközben a Zalaegerszegi Járásbíróság el is rendelt. Az ügyben a magyar hatóságok az Europol és az Eurojust bevonása mellett folytatják tovább a megkezdett munkát annak érdekében, hogy kiderítsék, a szállítmány mögött ki vagy kik állhatnak, és mi volt a pontos úti cél.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.