Pesti Srácok

Szijjártó Péter: mi, magyarok, erőn felül teszünk hozzá a világ feszítő problémáinak megoldásához

Szijjártó Péter: mi, magyarok, erőn felül teszünk hozzá a világ feszítő problémáinak megoldásához

Mi, magyarok, erőn felül veszünk részt az egész emberiség előtt álló, feszítő problémák megoldásában; ez az utóbbi időszakban látható volt a koronavírus-járvány elleni harcban és az autóipar környezetbarát átalakulásában is – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Budapesten.

A minisztérium közölte: a tárcavezető átadta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét Kapitány Istvánnak, a Shell brit energetikai vállalat globális alelnökének, majd beszédében leszögezte, hogy Magyarország előkelő helyet foglal el lakosságszámához képest sok különböző ranglistán, például az olimpiai aranyérmek vagy a Nobel-díjak terén, és számos magyar szakember játszott szerepet a világgazdaság fejlődésének előmozdításában.

– fogalmazott a minisztérium közleménye szerint. Aláhúzta: néhány évvel ezelőtt a koronavírus-járvány elleni védekezés kidolgozásában is magyar tudós játszott vezető szerepet, és előttünk az újabb kihívás, a fenntartható gazdasági növekedés biztosítása, hogy a bolygót meg lehessen őrizni a következő nemzedékek számára. Ennek kapcsán érintette azt is, hogy hazánk a világ azon húsz országa között van, amelyek az utóbbi években a károsanyag-kibocsátásuk csökkentése mellett tudták növelni a gazdasági teljesítményüket. Ebben "megkerülhetetlen tényezőnek" nevezte a teljes károsanyag-kibocsátás 17 százalékát adó közúti közlekedést, és aláhúzta, hogy az autóipari forradalomban a Shell fontos, egyedülálló szerepet tölt be. Hozzátette: Kapitány Istvánnak jelentős érdemei vannak abban, hogy a vállalat 2035-re – saját tevékenységét tekintve – zéró kibocsátást tervez elérni, 2050-re pedig ezt a teljes értékláncban is meg kívánják valósítani.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki méltatásában Szijjártó Péter, arra is kitérve, hogy a díjazott sikeres nemzetközi karrierjének ellenére mindvégig megtartotta magyarságát, mindig segítette a hazáját. A miniszter hangsúlyozta, hogy Kapitány István rendkívül sokat tett a magyar energiaszektor, a magyar emberek mindennapi élete, a magyar autózás és az autóipar, a magyar környezetvédelmi törekvések érvényre juttatása és folyamatos fejlesztése érdekében.

– közölte.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.