Pesti Srácok

Több halálos áldozata is van a szlovéniai és ausztriai viharoknak és áradásoknak

Több halálos áldozata is van a szlovéniai és ausztriai viharoknak és áradásoknak

Három ember meghalt a heves viharokban és áradásokban Szlovéniában – jelentette a helyi média szombaton.

Két holland hegymászó a fővárostól 30 kilométerre északnyugatra fekvő Kranj környéki hegyekben veszítette életét pénteken, feltételezhetően villámcsapás következtében – közölte az STA szlovén állami hírügynökség a rendőrségre hivatkozva. Szintén pénteken a Ljubljanától 22 kilométerre északra fekvő Kamnik kisvárosában egy nő vesztette életét az áradások következtében a jelentés szerint. A szlovén rendőrség mindkét esetben nyomozást indított a halál pontos okának kiderítése érdekében.

A legtöbb szlovén folyó vízszintje stabilizálódott szombatra, miután a zivatarok és esőzések intenzitása csökkent, de továbbra is áradnak. A legkritikusabb a helyzet a Száva folyó alsó szakaszán, a horvát határ közelében, ahol katasztrófahelyzet alakult ki a Száva és a Krka összefolyásánál, Brezicében és Krška Vas településeken – közölték meteorológusok a fővárosban szombaton.

PestiSracok facebook image

– magyarázta Janez Polajnar, az ARSO környezetvédelmi hatóság vízügyi szakembere. Az ARSO időközben sárga fokozatra csökkentette a szlovéniai időjárási riasztás szintjét, miután pénteken az ország túlnyomó részén még narancssárga riasztás volt érvényben.

Mindeközben újabb esőzések akadályozzák az osztrák katasztrófavédelem munkáját Ausztria déli részén, ahol sok helyen áradások okoznak fennakadásokat. Bár az ausztriai zivatarok nem voltak olyan hevesek, mint Szlovéniában, az osztrák hatóságok elővigyázatosságból több kempinget kiürítettek Karintiában és Stájerországban. Több mint 2500 tűzoltó és több tucat katona érkezett az érintett helyszínekre az ORF osztrák közszolgálati rádió beszámolója szerint. A Gösselsdorf és a Turnersee tavak melletti kempingek is veszélybe kerültek az áradások miatt, ezért a hatóságok a nyaralók egy részét a közeli iskolákban szállásolták el. Szombat reggel a nagyszámú gépkocsi miatt jelentős forgalmi torlódás alakult ki az A11-es autópályán, az Ausztriát és Szlovéniát összekötő alagútnál, a Karanvankákban. A viharos időjárás nyomán az alternatív útvonalat jelentő, a Klagenfurtot és Ljubljanát összekötő útvonalon fekvő Loibl-hágót lezárták, csakúgy, mint a szlovéniai A1-es autópálya egy szakaszát. Az ORF tájékoztatása szerint a szlovéniai Maribor és az olaszországi Trieszt közötti útvonalon is torlódások várhatók legalább vasárnapig.

Forrás: MTI; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.