Pesti Srácok

Amerikai-dél-koreai közös tengeri hadgyakorlat kezdődött a Japán-tengeren

Amerikai-dél-koreai közös tengeri hadgyakorlat kezdődött a Japán-tengeren

Közös hadgyakorlatba kezdett a Japán-tengeren a dél-koreai és az amerikai haditengerészet hétfőn. A dél-koreai hadsereg tájékoztatása szerint a háromnaposra tervezett műveletben az Észak-Korea felől érkező fenyegetésekre, a többi között egy esetleges nukleáris csapásra adott válaszokat gyakorolják. A tengeralattjáró-elhárítási és a lövészeti gyakorlatok a felek együttműködésének összehangolását szolgálják.

A műveletet dél-koreai oldalról vezető Kim In Ho, a dél-koreai haditengerészet ellentengernagya elmondta, a hadgyakorlat a hatékony elrettentést és a védelmi kapacitások megerősítését szolgálja.

Észak-Korea szeptemberben ismét két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki keleti partvidéke irányába, miközben Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Oroszországban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztetett.

Nem sokkal korábban a KCNA észak-koreai állami hírügynökség bejelentette azt is, hogy az országban bemutatták az első, működőképes "taktikai nukleáris támadó tengeralattjárót", melyet ahhoz a flottához irányítottak, amely a Koreai-félsziget és Japán közötti szakaszon járőrözik.

PestiSracok facebook image

Az elszigetelt Észak-Korea 2006 óta hat kísérleti atomrobbantást hajtott végre és az elmúlt években különböző rakétákat is tesztelt.

Az országnak ENSZ-határozatok tiltják a ballisztikus rakéták fejlesztését, amelyek típustól függően akár nukleáris robbanófejek célba juttatására is képesek lehetnek. A phenjani vezetés súlyos nemzetközi szankciók hatálya alatt áll nukleáris programja miatt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Yonhap

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.