Pesti Srácok

Brüsszel visszatartja a Magyarországnak járó uniós forrásokat, de a baloldali szervezeteket továbbra is vígan finanszírozza

Brüsszel visszatartja a Magyarországnak járó uniós forrásokat, de a baloldali szervezeteket továbbra is vígan finanszírozza

A Fidesz szerint Brüsszel visszatartja a Magyarországnak jogosan járó uniós forrásokat, ugyanakkor "vígan finanszírozza" a baloldali szervezeteket – erről Hollik István, a kormánypárt kommunikációs igazgatója beszélt csütörtöki videonyilatkozatában.

A politikus a Magyar Nemzet cikkére reagált, amelyben a lap azt írta, hogy a Soros-hálózat működésének átszervezésével az Európai Unió a korábbiaknál jóval nagyobb összegekkel száll be a "tőzsdespekuláns projektjeinek" finanszírozásába. Hollik István azt mondta: miközben a "külföldről finanszírozott baloldal" és Brüsszel közösen azon dolgozik, hogy Magyarország ne kapja meg a tanárok béremeléséhez szükséges és a magyar családoknak, vállalkozásoknak járó forrásokat, addig az Európai Bizottság félmilliárd forintot osztott szét magyarországi, de korábban Soros-hálózat által pénzelt "álcivileknek". Hozzátette: itt olyan szervezetekről van szó, amelyek "egytől egyig a Soros-hálózathoz kötődnek", és az elmúlt években mindig "egy követ fújtak a dollárbaloldallal" a migráció, a gendertéma és a háború kérdésében is.

– fogalmazott. A Fidesz kommunikációs igazgatója azt is hangsúlyozta: a teljes keretösszeg a brüsszeli programban négy milliárd forint, azaz a következő hónapokban is "dőlni fog a lé a baloldalhoz" az európai parlamenti és az önkormányzati választás küszöbén.

PestiSracok facebook image

– tette fel a kérdést Hollik István.

A Magyar Nemzet már említett cikke szerint, miközben Magyarország nem kapja meg a tanárok béremeléséhez is szükséges, jogosan járó uniós forrásokat, Brüsszel folyamatosan finanszírozza a magyarországi balliberális hátországot, júniusban például több mint félmilliárd forintot ítéltek meg országos és helyi NGO-knak, amelyek közel kétharmada a Soros-hálózathoz kötődik. A lap cikksorozatában bemutatta, miként vállalja át az unió a spekuláns céljainak pénzelését, illetve milyen célokra, mekkora összegeket juttatnak a kormányellenes szervezeteknek és sajtóorgánumoknak.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.