Pesti Srácok

Hölvényi: oktatással kell segíteni a helyben maradást a migráció ösztönzése helyett

null

A minőségi oktatás ad lehetőséget arra, hogy Afrika fiataljai hazájukban juthassanak tisztességes megélhetéshez, és ne kényszerüljenek szülőföldjük elhagyására – jelentette ki Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben, szerdán, az afrikai oktatásról szóló jelentés EP-szakbizottsági bemutatását követően.

A kereszténydemokrata politikus – aki a szövegtervezetért állandó jelentéstevőként felel – a közleményében hangsúlyozta: az oktatás terén elengedhetetlen, hogy az unió külpolitikai fellépése a lehető leginkább a helyi viszonyokhoz igazodjon.

– fogalmazott Hölvényi György, majd rámutatott: az Európai Unió rosszul értelmezett világnézeti semlegességre hivatkozva nem hagyhatja figyelmen kívül a vallási szervezetekkel való együttműködés szükségszerűségét az oktatás terén. A KDNP-s politikus által az EP fejlesztési szakbizottságában (DEVE) készített jelentésbe afrikai szakértők, köztük ghánai, zambiai, kenyai, ruandai partnerek tapasztalatait, illetve különböző nemzetközi szervezetek, köztük az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) és az UNESCO meglátásait is beépítették.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Az EP-képviselő hozzátette: noha az unió vállalja a legnagyobb részt a fejlődő országok oktatásának támogatásában, az EU éves költségvetési ráfordítása gyakorlatilag 2010 óta változatlan. Ezzel összefüggésben egyértelműnek nevezte, hogy további források mozgósítására van szükség a hatékonyság növelése mellett.

– jelentette ki. Kiemelte továbbá: noha a minőségi oktatáshoz való hozzáférés témája az uniós fejlesztéspolitika kiemelt területévé vált, az erőfeszítéseknek arra kell összpontosulniuk, hogy a képzett fiatalok Afrika fejlődését segítsék, ne pedig Európában keressenek boldogulást.

– tájékoztatott Hölvényi György.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Vael Hamzeh

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.