Pesti Srácok

Jelentősen megemelik a katonák lakhatási támogatását

Jelentősen megemelik a katonák lakhatási támogatását

A jövőben nagymértékben javul a katonák lakhatási helyzete, ugyanis október 1-jével számos településre vonatkozóan nő a lakáspénz alapösszege, amely albérletre és lakáslízingre is fordítható - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A kormány a rendvédelmi életpálya bevezetése és az eddig végrehajtott béremelések mellett, ezzel a megemelt támogatással is szeretné kifejezni megbecsülését a katonáknak, akik Magyarország védelmére esküdtek fel.

-emelte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter A tárca vezetője elmondta, a Honvédelmi Minisztérium egyértelmű stratégiát folytat a lakhatástámogatást illetően. Kiemelte, az október elsején hatályba lépő jogszabályváltozás értelmében módosulnak a lakáspénz összegét meghatározó települési kategóriák, valamint nő a támogatás alapösszege is. A juttatás mértékét a katona családi állapota, rendfokozata és lakhelye is befolyásolja - tette hozzá.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kifejtette, az új módosítás szerint minimum 90 ezer forint juttatást vehet fel, aki Budapesten és agglomerációjában - Érd kivételével - bérel vagy lízingel lakást, legalább 80 ezer forinttal számolhat az a katona, aki megyei jogú városban, Tatán, Pápán, Szentesen él, és szintén legalább 65 ezer forintos összegű támogatást kap, aki olyan településen lakik, ahol katonai szervezet működik. A többi településtípus esetében a juttatás összege minimum 60 ezer forintot jelent.

PestiSracok facebook image

A honvédelmi miniszter arról is beszélt, hogy a változás nem érinti a lakáspénz összegét meghatározó rendfokozati szorzókat, további 20 ezer forintra jogosult az igénylő, ha házastársával vagy élettársával él, valamint gyermekenként ezután is 10 ezer forinttal emelkedik a havonta járó juttatás. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyermek után járó lakáspénz-kiegészítésnél azokat a gyermekeket lehet számításba venni, akik szintén a támogatott ingatlanban élnek és utánuk a lakáspénzre jogosult, házastárs vagy élettárs családi pótlékot kap.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.